Minden, amit a szilváról tudni érdemes III.

2018. május 9., 08:51 , 903. szám

A szilvafa régiónk egyik legelterjedtebb gyümölcsfája, szinte nincs olyan kert, amelyben ne lenne megtalálható. Páratlan a szilva abban a tekintetben is, hogy a friss fogyasztás mellett milyen sokféleképpen használható fel a gyümölcse.

Fontos a termesztésnél alkalmazott technológiai rendszer

A szilvaültetvény telepítésénél ellőre meg kell határoznunk az alkalmazandó termesztési technológiát, mert azon a későbbiekben nem fogunk tudni változtatni. El kell döntenünk azt is, hogy milyen fajtát szeretnénk termeszteni, milyen alanyon. A szilvafajták értékmérői a betegségekkel szembeni ellenálló-képesség, a termőképesség, valamint a megtermelt gyümölcs hasznosíthatóságának sokfélesége.

Alany- és fajtahasználat

Az alanyoknak termesztési szempontból több előnyös tulajdonságuk lehet. Az alany az oltvány gyökérzetét adja. Ebből következik, hogy az oltvány milyen adottságú területen termeszthető sikerrel. Az alany befolyással van a nemes rész termőképességére, a termés minőségére, valamint befolyásolhatja a nemes rész termőre fordulását. A fentiekből következik, hogy egy adott termőhelyre és termesztési módra tudatosan kell kiválasztani a megfelelő alanyra oltott nemes részt.

A szilvát általában myrobalánmagonc szelektált fajtáira oltják. Ezek erős növekedést biztosítanak a nemes fajtáknak. A myrobalán fajhibridjei közé tartoznak a zöld- és fásdugványozással is jól szaporítható Myrobalán GF–31 és a Marianna változatai. A Marianna GF–8-1 fajtára oltott szilvafák középerős vagy erős növekedésű oltványokat adnak. A Pixy, P. pumila alany törpe növekedést eredményez.

A művelési rendszer kialakításánál, a sor- és tőtávolság meghatározásánál a fa növekedési erélye a mérvadó, valamint az, hogy milyen művelési technológiát, gépeket, eszközöket fogunk alkalmazni.

A kombinált koronaformánál a sor- és tőtávolság 7-8x4-5 m, ami hektáronként 250–350 fát jelent. Váza koronaforma esetében a sor- és tőtávolság 6x4 m, vagyis hektáronként 420 fa ültethető. Orsó koronánál a sor- és tőtávolság 5x3 m, ami 666 fa/ha-t eredményez, karcsú orsónál a 4-4,5 m x1,5-2,0 m-es térállás hektáronként 1100 fát jelent.

Fitotechnika

A szilva a fajtára jellemző sűrű koronát nevel. Vannak feltörő ágrendszerrel rendelkezők és terebélyesen növők. A korona kialakítása az elsőtől a harmadik évig tarthat, ezután csak ritkító metszést alkalmazunk a beteg, sérült gallyak eltávolítása céljából. A szilva a két-három éves ágrészeken kifejlődött rügycsoportokban hozza a termését. A metszés időpontjára a szilva nem érzékeny, a nyugalmi időszak fagy­mentes periódusában bármikor metszhető.

Szilvafajták, amelyeket érdemes termesztenünk

Althann ringlók. Csehországból származó, zöld ringló magoncból szelektált fajta. Augusztus közepén érik. Gyümölcse 40-45g súlyú, kissé lapított gömb formájú, rózsaszínes lila fedőszínnel, erősen hamvas. Húsa narancssárga, magvaváló, íze kellemesen édes-savas. Fája fiatalon felfelé törő, termőkorban koronája nagy méretű, terebélyes. Önmeddő, virágai középkorán nyílnak, korán termőre fordul. Jó bírja a hideget, a szilvahimlőre közepesen érzékeny, a poli­sztigmás levélfoltosságra viszont nem. Kedvelt piacos fajta.

Cacanska rana. Ültetvényeinkben évtizedek óta jelen lévő, bevált szerb fajta. 1961-ben, keresztezéssel állították elő. Az egyik legkorábban érő (július közepe-vége), nagy gyümölcsméretű, 45-50 g súlyú, megnyúlt, tojásdad alakú fajta. Héja lila, hamvas. Húsa szilárd, sárgászöld, lédús, átlagos szilvaízzel. Elsősorban friss fogyasztásra ajánlott. Piacos fajta. Fája középerős-erős növekedésű, kezdetben feltörekvő ágrendszerű koronája termőkorban piramis alakú, közepesen sűrű. Önmeddő, ajánlott porzópárja a Cacanska lepotica. Az ajánlott sor- és tőtávolság 6x4 m. A termőre fordulást követően igen bőven és rendszeresen terem. A téli-tavaszi fagyokra közepesen érzékeny, a szilvahimlőre közepesen fogékony. Ültetési ideje március–április, illetve október–november. Az ültetéskori metszést követően 1–3 évig koronaalakító metszés következik, illetve a negyedik évtől fenntartó metszés minden évben február végén – március elején.

Cacanska lepotica. Július végén – augusztus elején, a Stanley előtt egy hónappal érik. Gyümölcse elsősorban friss fogyasztásra alkalmas, de befőzésre és aszalásra is megfelelő. A gyümölcs nagy méretű, héja sötétkék, erősen hamvas. Húsa az érés kezdetén kemény, zöldessárga, magvaváló. Alakja kissé megnyúlt, lekerekített. Részben öntermékenyülő, a biztonságos terméshozás érdekében pollenadóval érdemes telepíteni. Az ajánlott sor- és tőtávolság 6x4 m. Oldalelágazásai felfelé törők, koronája ritka. Korán érő, a piaci igényeknek kiválóan megfelel.

Cacanska rodna. Augusztus második felében, a Stanley előtt 10 nappal érik. Gyümölcse friss fogyasztásra és feldolgozásra is alkalmas, 25-30 g tömegű, megnyúlt alakú. Héja éretten sötétkék, hamvas. Húsa kemény, sárga, lédús, magvaváló. Íze kellemes, édes. Jól öntermékenyülő. Korán termőre fordul és bőven terem, jól tűri az időjárási szélsőségeket.

Elena. Korán termőre forduló, rendszeresen termő fajta. Öntermékeny. Nemesítői vizsgálatok szerint toleráns a sarka vírussal szemben. Szeptember végi érésű. Gyümölcse megnyúlt, közepesen nagy. Héjszíne sötétkék. Íze kiváló, édes, aromás, cukortartalma 18,4%. Jól tárolható. Ez egy német fajtaújdonság.

Bluefre. Az Egyesült Államok Missouri államából származik, a Stanley és a President fajták keresztezéséből jött létre. Augusztus végén, szeptember elején érik. Gyümölcse 45–60 g súlyú. Alakja megnyúlt, héja sötétkék, erősen hamvas. Húsa sárga, lédús, kellemes ízű, magvaváló. Hajtásrendszerét tekintve közepes növekedésű, terebélyes, ritka koronájú. Öntermékenyülő, korán termőre fordul, rendszeresen és bőven terem, de pollenadóval érdemes ültetni. Pollenadója lehet a Stanley. Szárazságra érzékeny. Virágrügyei és virágai a lehűlésekre érzékenyek. A sarka vírusra kissé, a moníliára erősen érzékeny, a polisztigmás levélfoltosságra viszont nem.

Stanley. Amerikai nemesítésű, a sarka vírus iránt toleráns, különféle ökológiai adottságokhoz jól alkalmazkodó fajta. Augusztus végén, szeptember elején érik.

President. Nagy súlyú 45-55 g, megnyúlt gyümölcsű fajta. Íze jó, mind friss fogyasztásra, mind aszalásra megfelelő. Fája korán termőre fordul, nagy termőképességű, rendszeresen hoz termést. Érési ideje augusztus vége – szeptember eleje. Gyümölcse jól tárolható, friss gyümölcsként is jól értékesíthető. (Folytatjuk.)

Kapincu Kacsó Mónika