A Munkács–Budapest járat elindítását ígéri egy ukrán vasúti vezető

2018. május 5., 20:52

Az Ukrzaliznicja ukrán vasúttársaság a Magyar Államvasutakkal együttműködésben a Munkács–Budapest járat elindítását tervezi – jelentette be a Facebook közösségi oldalon Jevhen Kravcov, az Ukrzaliznicja megbízott vezérigazgatója, akit az Ukrajinszka Pravda idéz.

„Európa egyik legfestőibb fővárosába kényelmes vonaton lehet majd eljutni, átszállás nélkül. Az Ukrzaliznicja Nyrt. a MÁV-Start nemzetközi utazásokkal közösen tervezi elindítani a Munkács–Budapest közvetlen járatot” – írta az ukrán vasúti vezető.

Kravcov jelezte, hogy befejeződtek a tárgyalások magyar kollégáival.

„Készek biztosítani a gördülőállományt, amely a két várost összekötő európai vágányon fog közlekedni. Az új járat jelentős előnye, hogy nem kell időt vesztegetni a vagonok átállítására a széles nyomtávú vágányról a keskeny nyomtávúra” – árulta el az Ukrzaliznicja megbízott vezérigazgatója.

Elmondása szerint a jegyárak „demokratikusak” lesznek: másodosztályon valamivel több mint 700, első osztályon közel ezer hrivnyába kerülnek majd.

Hozzátette: tervezi a munkácsi vasútállomás rekonstrukcióját, ahol az európai utazások központját alakítanák ki.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)