Ahol a szeretet nem fogy el soha...

A ráti gyermekotthonba látogatott Potápi Árpád János

2018. március 13., 22:03 , 895. szám

Március 13-án, kedden Kárpátaljára látogatott Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. Első állomása a Ráti Szent Mihály Gyermekotthon volt, ahol könyvcsomagokat adott át a családoknak. Az Államtitkárság a Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-vel együttműködve külön könyvadományban részesítette az otthonban élő családokat. Elkísérte őt Buhajla József, Magyarország ungvári főkonzulja és Ljubka Katalin, a Nemzetpolitikai Államtitkárság osztályvezetője.

Bíró Mária, az otthon igazgatója köszöntötte a vendégeket és elmondta, nagy öröm és megtiszteltetés számukra, hogy időt szakítottak intézményükre, meglátogatták a családi típusú gyermekotthont. Majd röviden felidézte a kezdeteket.

– A munkácsi püspökség kezdeményezésére 2006-ban nyílt az első ház, Lelekács Ferenc és Georgina szülők 7 gyereket fogadtak be, azóta született 3 saját gyerekük. A második lakóház 2007-ben Juhász Árpád és Szilvia szülőkkel 8 gyereket fogadott be a 2 sajátjuk mellé. A harmadik 2009-ben lett kész, Verbóczki Ferenc és Beáta szülők 9 gyereket nevelnek 2 saját mellett. Rövidesen elkészül a negyedik lakóház – mondta az igazgató asszony, és mindenkit meghívott az április 21-i megnyitására.

A házaspár 4 saját gyermeket nevel, és agydaganatos kislányuk gyógyulása után döntött úgy, vállalja, hogy árva gyerekeket is nevel.

Időközben elkészült egy rehabilitációs központ, amelyre óriási szükség volt, hiszen az idekerült gyerekek nehezen dolgozzák fel a megélt traumákat. Csak a munkácsi egyházmegyében száz családi típusú gyermekotthon van, melynek minden befogadott tagja hasonló problémákkal küzd. A rehabilitációs otthonba más családokból is tudnak fogadni gyerekeket.

– A püspök atya jóváhagyásával egy szakiskola építése is elkezdődött, ugyanis szeretnénk, hogy házon belül szakmát is sajátítsanak el. A gyerekek közel fele nem tud majd diplomát szerezni, ám ha egy jó szakmát kitanulnak, akkor nem üres kézzel engedjük ki őket az életbe – mondta az igazgató.

Amit eddig elértek, az mind az anyaország és jótékonykodó külföldiek támogatásával történt, az ukrán állam nem sokat segített. Készül egy emléktábla, melyen feltüntetik eddigi támogatóikat.

– Nagy feladatunk, hogy a szakiskolához a helyi általános iskolát középiskolává akkreditáltassuk, akkor érettségit és szakmát is adunk neveltjeinknek. Így tudja a gyermekotthon teljesíteni kettős küldetését, mely szerint minőségi életet adunk az itt élőknek, szakmával segítjük az elindulásukat, és biztosítjuk a magyarság megmaradását Kárpátalján – mondta az otthon vezetője.

A gyerekek Ivaskovics József vezetésével rövid koncerttel fejezték ki gondolataikat, érzéseiket, és mondtak köszönetet. Ezekben a dalokban olyan értékeket adnak át, amelyekben benne van a múlt, a jelen és a küldetés.

Ezután a vendégek megtekintették az elmúlt időszak beruházásait.

Potápi Árpád János a magyar kormány nevében köszönetet mondott az igazgatónak és a nevelőszülőknek, akik saját gyerekeik mellett felvállalták ezt a hivatást. Mint mondotta, gyakorló apaként jól tudja, milyen gyerekeket nevelni, és minden elismerése azoké, akik ezt a missziót végzik.

– Amellett, hogy a gyerekek otthonra leltek, nagyon erős katolikus hitet és erős magyar nemzettudatot kapnak. Attól függetlenül, hogy ki milyen nemzetiségű volt, ki milyen családból érkezett, mindenki hitében és magyarságában megerősödve hagyja el az intézményt, és ehhez még szakmát is kap. Ez egy óriási eredmény – hangsúlyozta az államtitkár, és párhuzamot vonva elmondta, Erdélyben Böjte atyának több helyen van hasonló gyermekotthona, de a csíkszentsimonit emelte ki, ahol pár éve beindult a lótartás. Felajánlotta a segítséget, hogy Ráton is hasonló dolog indulhasson be, és ezeket a pontokat kössék össze, mivel véleménye szerint óriási jövő van ebben a tevékenységben, főleg, hogy lovas nemzet vagyunk, és itt népszerű lehetne a lovas turizmus.

  • Ez nagy dolog lesz, ha elkészül – mondta búcsúzóul Potápi Árpád János.
  • Rehó Viktória