A KMKSZ Elnökségének nyilatkozata

2018. március 7., 17:00 , 894. szám

A KMKSZ biztatónak tartja, hogy az ukrán rendvédelmi szerveknek sikerült kézre keríteniük és előállítaniuk a Szövetségünk ungvári székháza ellen 2018. február 27-én véghezvitt merénylet feltételezett elkövetőit. Figyelembe véve a cselekedet társadalmi súlyosságát, kérjük az előállított személyek előzetes letartóztatásba helyezését. Úgy véljük, hogy a gyanúsítottak óvadék ellenében történő szabadlábra helyezése nem szolgálná az ügy felgöngyölítését, s kérjük, hogy az igazságszolgáltatási szervek a törvénynek megfelelően, az eset társadalmi súlyosságának figyelembevételével járjanak el az ügyben.

A KMKSZ üdvözli az ukrajnai EBESZ-delegáció azon felvetését, mely szerint eleget téve Szövetségünk többszöri kérésének, Kárpátalján fokozottabb jelenlétet kívánnak biztosítani, ami az elmúlt időszak eseményeinek fényében mindenképpen szükséges és indokolt.

Ungvár, 2018. március 6.

A KMKSZ Elnöksége