3 000 fölött van a megvizsgált páciensek száma

Ötödik alkalommal végeztek szűréseket magyarországi orvostanhallgatók Kárpátalján

2018. március 7., 11:42 , 894. szám

2016 szeptemberében Veres Márton, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) külhoni programvezetője megkereste Budai Marcellt, a budapesti Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzatának akkori elnökét azzal az ötlettel, hogy a budapesti orvostanhallgatók tudását felhasználva próbáljanak segíteni az egészségügyi diagnosztika terén hátul kullogó Kárpátaljának.

A szervezőket is meglepte, hogy rögtön 55 önkéntes orvostanhallgató jelentkezett erre a munkára, és végzett szakorvosok is elkísérték őket 2016 novemberében. Kárpátalján a leendő orvosok kezdeményezését Zsukovszky Miklós, a Beregi Református Egyházmegye esperese karolta fel, ő az, aki rendszeresen megszervezi, hogy a kárpátaljai magyar falvakban fogadják az egyetemistákat és az orvosokat, legyen megfelelő helyszín a vizsgálatokhoz, illetve a református gyülekezetek biztosítják a magyarországi önkéntesek étkeztetését is. Idén március 1–4. között már ötödik alkalommal jöttek vissza a medikusok Kárpátaljára. Ezúttal a budapesti diákokhoz már a debreceni és a szegedi egyetemekről is csatlakozott tíz-tíz orvostanhallgató, akik így összesen 73-an, négy budapesti szakorvos felügyelete alatt végezték a szűrővizsgálatokat a beregszászi járási Gáton, Csonkapapiban, Beregsomban és Haranglábon.

A magyarországi vendégek március 1-jén érkeztek Gátra. Veres Márton, a HÖOK külhoni programvezetője tudósítónknak elmondta: „Már több mint 18 kárpátaljai településen járt a csapatunk, közel háromezer embert vizsgáltak meg a hallgatótársak és a velünk érkező orvosok. Célunk, hogy minél több ember részt vehessen a szűrővizsgálatainkon annak érdekében, hogy kiszűrjük azokat a súlyos eseteket, amelyekkel azonnal vagy minél hamarabb kórházba kell kerülnie a páciensnek. Fontos, hogy ez egy szűrővizsgálat, amely alapján javaslatokat, tanácsokat tudunk adni a megjelent betegeknek, kezelést nem. Az is fontos, hogy ez a vizsgálat egy összetett, hosszú folyamat. Itt a hallgatók elsőként felvesznek egy kórtörténetet, és ez alapján végig kell menni a szükséges vizsgálatokon, ami legkevesebb két-három órát vesz igénybe egy ember esetében.”

A programvezető elmondta még, hogy mindenütt igyekeznek a helyi orvossal, egészségügyi dolgozókkal együttműködni, és dr. Bíró Erzsébet, a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal Egészségügyi Főosztályának helyettes vezetője is segíti a munkájukat. Ezenkívül a KMDFKSZ szervezésében ungvári egyetemisták is segítik a munkájukat, ők irányítják a vizsgálatok között a betegeket, illetve ők tolmácsolnak olyan esetekben, ha magyarul nem beszélő beteg jelentkezik a vizsgálatokra. A sok vendéget operatívan segítette Gáton Szilágyi Károly református lelkész és a református gyülekezet tagjai.

Budai Marcell, a program szakmai részéért felelős szervező a szűrővizsgálatok kapcsán elmondta tudósítónknak: „Minden pácienst, aki hozzánk érkezik, részletesen kikérdezünk, felmérjük a panaszait, kórtörténetét, családjának kórtörténetét. Utána mindenkinek megmérjük a vércukor-, vérnyomásértékeit, illetve a véroxigénszintjét, majd történik egy vizsgálat. Annak függvényében, hogy eddig a pontig találtunk-e valamilyen rendellenességet, tudunk további vizsgálatokat végezni: koleszterinszint-mérést, EKG-vizsgálatot, illetve tíz vizeletparamétert tudunk meghatározni. Ezek mind gyorstesztek, amelyek perceken belül megmutatják az eredményt. Ezt a munkát végzik az orvostanhallgatók. De az egyetemünk minden szakáról érkeztek velünk további hallgatók, így vannak velünk fogorvoshallgatók, akik száj- és fogászati vizsgálatot végeznek, illetve szájápolási tanácsokat adnak. Vannak velünk gyógytornászhallgatók és konduktorok is, akik egy csapatban dolgoznak most, ők az idegrendszeri problémák miatt kialakuló mozgásszervi panaszokkal foglalkoznak. Vannak velünk dietetikusok is, akik különféle táplálkozási tanácsokkal szolgálnak, illetve ha valaki speciális étrendet igényel valamiféle gyomor-, bélrendszeri probléma miatt, akkor szintén tudnak ebben segíteni. A munkánkat orvosok felügyelik minden egyes ponton.

Gát után a következő napokon a medikusok Csonkapapiba, Beregsomba és Haranglábra mentek. Négy nap alatt a négy községben több mint 300 ember vett részt a vizsgálatokon, ezzel együtt az öt alkalommal már több mint 3 000 kárpátaljai embert vizsgáltak meg a HÖOK programjának keretében.

Vasárnap a mostani tapasztalatokról Majtán Máté, a Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzatának külügyi referense elmondta: „Ezúttal főleg mozgás­szervi panaszokkal érkeztek betegek, gerinc-, hát- és derékfájdalmakkal. Nekik a gyógytornászok nagyon jó gyakorlatokat mutatnak, amelyeket otthon is tudnak folytatni. Valamint pajzsmirigyproblémákat találtunk, veszélyes bőrgyógyászati elváltozásokat, ezeket a betegeket továbbküldjük olyan szakorvoshoz, aki a betegségüket megfelelően kezelheti. Sok magas vérnyomásos beteget és cukorbeteget szűrtünk ki. Azt tapasztaltam, hogy már azzal is segítünk, hogy meghallgatjuk türelmesen a panaszokat, és igyekszünk tanácsokkal szolgálni a betegeknek.”

Az idei szűrés egy szakmai konferenciával zárult Jánosiban a Helikon Hotelben, arról alábbi írásunkban számolunk be.

Badó Zsolt