Kezdődik a müncheni nemzetközi biztonságpolitikai konferencia

2018. február 16., 11:57

Pénteken kezdődik az 54. Müncheni Biztonságpolitikai Konferencia (MSC), a biztonságpolitika első számú nemzetközi fóruma.

A bajor tartományi fővárosban vasárnapig tartó tanácskozáson részt vesz James Mattis amerikai védelmi miniszter, Herbert McMaster nemzetbiztonsági tanácsadó, és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.

Felszólal húsznál is több állam-, illetve kormányfő, köztük Theresa May brit, Binali Yildirim török, Benjámin Netanjahu izraeli és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, Sebastian Kurz osztrák kancellár és Petro Porosenko ukrán elnök. A biztonságpolitika davosi fórumának is nevezett tanácskozását most először nők nyitják meg, az első előadásokat Ursula von der Leyen német és Florence Parlya francia védelmi miniszter tartja.

A konferencián kiemelt téma az Európai Unió mint globális biztonságpolitikai tényező jövője, a fegyverkezési verseny és a fegyverzetellenőrzés. Foglalkoznak Szíriától Ukrajnáig az aktuális válságokkal, a terrorizmussal, a mesterséges intelligencia biztonságpolitikai kérdéseivel és az információs hadviseléssel is. A nagyjából 500 résztvevő között nagyvállalatoktól és nemzetközi civil szervezetektől is lesznek vezetők, például Eric Schmidt, a Google vezérigazgatója, valamint a Human Rights Watch és az Amnesty International vezetői.

(hirado.hu/MTI)