KMKF-ülés – Zárónyilatkozattal fejeződött be a plenáris tanácskozás

2018. február 10., 11:34

Zárónyilatkozattal zárult a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma pénteki plenáris ülése Budapesten. A dokumentumban egyöntetű támogatásról biztosítják a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés – Minority SafePack elnevezésű európai polgári kezdeményezést, amely a nemzeti kisebbségek védelme európai uniós keretének megteremtését kívánja elősegíteni.

A KMKF meggyőződése, hogy ez a kezdeményezés nemzeti ügy, több pártpolitikai kérdésnél. Fontosnak tartja annak az egymillió aláírásnak az összegyűjtését, amely révén Európának érdemben is foglalkoznia kell az őshonos kisebbségek kérdésével, a Kárpát-medencei magyarokra nézve is fontos jogszabályt kell alkotnia – olvasható az MTI-hez eljuttatott zárónyilatkozatban.

Üdvözlik, hogy ütemesen folyik a nemzet közjogi újraegyesítése, letette az esküt az egymilliomodik külhoni magyar állampolgár is.

A KMKF üdvözli azt is, hogy januárban az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése elfogadta a magyarországi delegáció tagjának jelentését az európai regionális és kisebbségi nyelvek védelméről és támogatásáról. Előremutató, hogy az elfogadott határozat és ajánlás megerősíti a nyelvi charta működését, elősegítve a kisebbségi nyelvek használatát és hivatalos nyelvként való elismerésüket is azokban a régiókban, ahol hagyományosan használják őket.

Szorgalmazza a nyelvi küszöb rugalmas alkalmazását a közigazgatásban, valamint az anyanyelvű oktatást az iskoláztatás teljes idejére, így pontosítja és bővíti az Európa Tanács kisebbségvédelmi, emberi jogi eszköztárát. A KMKF meggyőződése, hogy csak olyan ország mondhatja el magáról, hogy európai módon kezeli a nemzeti kisebbségek kérdését, amely megfelel a nagy többséggel elfogadott jelentésben is világosan kifejtett európai elvárásoknak, és pontosan, maradéktalanul eleget tesz kötelezettségeinek az állami vállalások teljesülését felülvizsgáló monitoringeljárásokban is.

A fórum kifejezi, hogy a magyar nemzetrészek szolidaritást vállalnak a jogsértést elszenvedő, oktatási intézményei megmaradásáért küzdő, hosszú hagyományokra visszatekintő anyanyelvű oktatási rendszeréhez ragaszkodó kárpátaljai magyarsággal. Felkéri a magyar kormányt, hogy minden rendelkezésére álló eszközzel lépjen fel a Kárpát-medencei magyarság oktatási jogainak védelmében.

A KMKF elítéli azokat a törvényalkotási törekvéseket, amelyek az ukrajnai és európai normák durva megsértésével helyenként megfosztani akarják a kisebbségeket oktatási és nyelvhasználati jogaiktól, máshol pedig szűkítik a már meglévő kisebbségi jogokat. Szintén elítéli azokat a szélsőségesen nacionalista ukrajnai megnyilvánulásokat és magyarellenes propagandát, amelyek a nemzetiségi ellentétek szítását és a kisebbségi lakosság megfélemlítését célozzák.

(MTI/Kárpátalja)