Jótékonykodásba kezdtek Munkács szépei

2018. február 4., 12:08

Az Állatkontroll Központ és a Miss Munkács szépségverseny résztvevői közös munkába kezdtek – olvashatjuk a mukachevo.net hírportálon.

„Kellemes meglepetés volt számunkra, mikor a lányok maguk ajánlották fel azt, hogy a finálé előtt hirdessünk meg egy jótékonysági akciót. Ez kizárólag az ő kezdeményezésük, s mi örömmel segítettünk nekik véghezvinni. A lányok valóban szívükön viselik az állatok sorsát és szeretnének segíteni. Érzelmeik őszinték, ez látható volt az állatmenhelyen rendezett fotózás alatt is” – nyilatkozta Jurij Csorij, a szépségverseny szervezője.

A központban is örömmel fogadták a kezdeményezést. „Fő feladatunk az, hogy minél több kóbor kutyát vigyünk el az utcákról, akiket később jó kezekbe adjunk át. Ezért mindig szívesen támogatjuk az ilyen jellegű projekteket. Jelenleg 31 kutya él a menhelyen, közülük ötöt lehet azonnal örökbe fogadni. Ez a szám folyamatosan változik” – mondta el Jermila Koszty, a menhely vezetője.

Akinek felkeltették az érdeklődését, azok a 095 577 23 03-as és a 095 103 37 70-es telefonszámon kaphatnak több információt a kisállatokról.

(mukachevo.net/VV)