Fűben-fában orvosság

Hogyan gyógyít a tarnóci füvesember?

2018. január 13., 14:51 , 886. szám

Televíziós kollégáimtól hallottam egykori munkatársukról, az Ungtarnócon élő Fedák Jánosról, aki különböző füvekkel és népi praktikákkal gyógyít betegségeket, szerintük meglehetősen eredményesen. Felkerestem hát Ungtarnócon, otthonában Fedák urat, hogy érdeklődjem tudománya felől. Fedák János, mint kiderült, hisz az ufók és a párhuzamos világok létezésében. Szerinte a magyarság mondabeli ősét, Emesét nem egy hatalmas turulmadár ejtette teherbe, hanem egy, a levegőből érkezett földönkívüli. A történetet a korabeli szemtanúk és leszármazottaik viszont ismeretek és fogalmak híján csak a mindannyiunk által ismert formában mesélhették tovább utódaiknak. Meggyőződése tehát, hogy igaz az eredetmondánk, csak egy kicsit másként...

– Az ungvári televíziónál portásként dolgozott korábban, hogyan kezdett el gyógynövényekkel foglalkozni?

– Itt, Ungtarnócon születtem, itt is nőttem fel. Az apám férfi-női szabó volt, az anyám kolhozista. A nagymamám ismertette meg velem a legfontosabb gyógyfüveket, többek között a vírusirtásra nagyon hatékonyan alkalmazható, általam sámánfűnek nevezett növényt.

A portáskodás mellett virágtermesztéssel foglalkoztam, és már akkor is jártam gyógynövényeket szedni, gombázni. Saját magam gyógyításával kezdtem. Egyszer megbetegedtem, a májam nagyon megdagadt, tizenháromféle fűvel kigyógyítottam. Két évig voltam cukorbeteg, de kigyógyítottam magam egy új gyógynövénnyel, amit elneveztem turulgyökérnek. A szobám falára festve látható a turulmadár karmai között ez a csodanövény.

– Mi az a turulgyökér?

– A hegyekben gyógynövénygyűjtéskor mutatta nekem egy illető ezt a magasan termő növényt. Azt mondta, hogy régen az ősei házipálinkába tették, és akinek fájt a gyomra, annak ezt adták, és segített. Szerinte a boszorkányok szedték régen a gyökerét. De a boszorkányok kihaltak, a tudás nem adódott át, már az is rég meghalt, aki nekem megmutatta.

Amikor megmutatta, leültem ott szalonnát sütni, s közben megrágtam az addig általam nem ismert növény levelét, ittam rá egy kis zalagyöngye bort – mindez úgy hatott rám, mint valami doppingszer. Végül, mint említettem, ez lett az a növény, amelynek a segítségével a cukorbetegségből kigyógyultam. Azóta próbáltuk kideríteni az internet segítségével, hogy mi is lehet ez a különös növény. Kiderült, hogy Oroszországban, messze északon, a Komi Köztársaság területén őshonos, egyébként ritkább, mint a ginzeng.

A turulgyökér a cukorbetegség bizonyos fajtái mellett gyógyítja a baktériumok okozta Lyme-kórt, amit kullancsok terjesztenek. Egy harkivi orvosnőnek a lebénult édesanyja meggyógyult tőle a közelmúltban. A gyökér szeszes oldata bizonyos vírusokat is megöl, például ha egy influenzás megiszik belőle egy fél decit, meggyógyul. Csodálatos ennek a növénynek a hatása, megújítja a szervezetet, még aki genetikailag kopasz, annak is kinő tőle a haja. Gyógyítani lehet vele továbbá a belső sebeket, jó aranyér kezelésére is, illetve a Crohn-betegség – ami a belek gyulladásos megbetegedése – ugyancsak gyógyítható a szeszes oldatával.

Nagyon hatékonyan tudom gyógyítani a vírusok okozta betegségeket az általam sámánfűnek nevezett növénnyel. Például a herpeszt úgy ki tudom gyógyítani, hogy soha többé nem tér vissza – garanciát adok rá. Ugyanezt a gyógynövénykivonatot alkalmazom a medvetalp okozta sérülések kezelésére, nagyon látványos és gyors a gyógyulás. Magamon tapasztaltam a nyáron, hogy a lódarázscsípésre is nagyon hatásos. Ezzel a növénnyel nagyon sokféle vírust ki lehet ölni, olyanokat is, amelyeket a mai gyógyszergyártás még nem képes maradéktalanul kiirtani. Például a fertőző májgyulladást okozó vírusokat.

De sok más betegséget is sikerrel gyógyítottam már. Például az adenómát, a prosztatamegnagyobbodást, ezek oka ugyanis a legtöbb esetben ugyancsak fertőzés. A prosztatamegnagyobbodás elleni szert Harkivból kapom egy tudóstól, abból kristálytiszta vízbe teszek öt millilitert. Ha az így elkészült oldatból valaki megiszik 20-30 litert, egy életre elfelejtheti a prosztatamegnagyobbodást. Ugyanez a szer hatásos a vese és az epehólyag tisztítására is.

Általában a gyógynövénykúrák kapcsán el kell mondanom, hogy ha egy hét alatt nincs legalább minimális javulás, akkor más irányba kell fordulni.

– Ön a betegségek megállapításához is ért?

– Nem, én azzal nem foglalkozom. Olyan esetben tudok segíteni, ha az illető már tudja, hogy mi a baja. A legnagyobb probléma, hogy nálunk – sajnos – nagyon gyenge lábakon áll a diagnosztika. Azokat a specialistákat kellene nagyon jól megfizetni, akik a betegségek megállapításával foglalkoznak. Mert egy rossz diagnózis félrekezeléshez vezet, ami sok esetben annál is sokkal rosszabb, mint ha nem csinálnánk semmit.

– A gyógyfüveket mások is ismerik, de nem mindenki igyekszik segíteni ezzel embertársai problémáin…

– Dobronyban volt olyan eset, hogy egy lánynak nem volt rendszeres a menstruációja, ha pedig volt, nagyon szenvedett a fájdalomtól. Mondtam nekik, hogy elmegyünk a hegyekbe, és szedünk anyácskafüvet, megoldjuk. Ajánlottam, hogy vájjanak belőle és ültessék el otthon. Amikor a szomszédjukban is szükség lett volna rá, nem akartak adni. Na ilyenek az emberek.

– Úgy tudom, nem ajánlja a sört a férfiaknak.

– Annak a férfinak, aki teljesíteni akar az ágyban, nem szabad sört inni. A komló eleve nyugtat. Ráadásul azt, amit nálunk sörként árulnak, azt egyáltalán nem ajánlom. Az Ukrajnában forgalmazott sörök nagyobb része ugyanis nem sör, sok káros anyagot tartalmaz, ráadásul a szén-dioxidot sem tisztítják megfelelően, amivel a sört és a szénsavas üdítőket dúsítják. A szénsavas üdítők is károsak az egészségünkre, többek között emiatt is. Férfiaknak inkább savanyú bort vagy egy kis házipálinkát ajánlok, persze csak mértékkel.

– Milyen megbetegedéseket tud a felsoroltakon kívül még gyógynövényekkel gyógyítani?

– El tudom pusztítani többek között a méhnyakrákot okozó humán papillomavírust. Eljött hozzám egy nő Kamenszki Hutáról, akinek méhnyakrákja volt második stádiumban. Meg­gyógyítottam, és arra kértem, hogy adjon ezzel kapcsolatban interjút. Adott is a Rio című újságnak, de nem hisznek neki. Ugyancsak meg tudom gyógyítani a papillomavírus okozta bőrelváltozásokat, anyajegyeket.

Nagyon jó eredményeket sikerült elérni a májgyulladást okozó vírusok elpusztítása területén, a hepatitis A-, B- és C-vírusok elleni küzdelemben. Van olyan oldat is, ami kiviszi az artériákból a meszet – tökéletesek az eredmények. Ehhez tiszta vizet hozok a hegyekből és egy harkivi orvostól kapom hozzá a szert. Ötliteres üvegbe teszek öt millilitert a szerből, amivel meg lehet előzni a szívinfarktust, de nem lehet belőle sokat inni, mert kiviszi a kalciumot a szervezetből. A vese sóktól történő megtisztítására és a vesekő feloldására is alkalmas az általam alkalmazott folyadék.

Van egy olyan szer – ugyancsak másoktól szerzem be –, amely a daganatos betegségek gyógyítására alkalmas, de egyben ízületi betegségeket is tökéletesen kezelek vele, visszapótlódik tőle az ízületekbe a kocsonyás rész. A rákbetegeket egyébként többféle szerrel egyszerre kell kezelni, ez is egyfajta „kemoterápia”, csak ez organikus, nem szintetikus, és nincsenek olyan mellékhatásai.

Gyógyszerként használom a kutyazsírt, ami jobb, mint a borz­zsír, illetve a fagyöngyöt, a gombákat, de a fertőző tüdőbaj ellen van már egy új szerem, amelyet cseppenként kell szedni, és elpusztítja a tüdőbajt okozó baktériumot, valamint a streptodermiát is – ami egy bőrkiütés – szemlátomást eltünteti. Eredményesen tudom gyógyítani az ekcémát, és eltüntetem a pikkelysömör tüneteit is.

Egyébként szerintem nincsenek csodaszerek, csak addig tartunk annak valamit, amíg nem jövünk rá, hogy hogyan működik.

– Említette, hogy járt Béres Józsefnél, a Béres Gyógyszergyár tulajdonosánál Budapesten. Hogyan fogadták ott?

– Amikor ott jártam, ő nem tartózkodott Magyarországon. A feleségével beszélgettem két és fél órát, de szerintük az volt a baj, hogy én túl sok dolgot mondtam nekik. Ajánlottam, hogy küldjenek nekem beteget hepatis A- vagy Lyme-kór-fertőzéssel, és tíz nappal később megvizsgálva látni fogják a gyógymódom eredményességét. Eddig még nem éltek a lehetőséggel.

– Nagyon sok gyógynövényt gyűjt össze nyáron, itthon szárítja, tárolja. Minden gyógyszer­alapanyagot egyedül gyűjt be?

– Nem kizárólag. Több olyan alapanyag, szer is van, amit másoktól szerzek be. De ami mérgező, azt csak én szedem, azt nem lehet rábízni másokra.

Különben a turulgyökér nagyobb termőterületen való ter­mesztését kellene valahogy megoldani, mert tudtommal csak egy magas hegyen terem Kárpátalján, sehol máshol nem találkoztam még vele eddig. Szerintem oda behozhatta valaki egyszer, kedveli azt a talajt és azt a klímát, emiatt ott elszaporodott. Ezt tartom a legfantasztikusabb és leguniverzálisabb növényi gyógyszernek: megújulnak tőle az idegsejtek. Fantasztikus eredményeket lehet vele elérni, emiatt növelni kellene a termőterületét, ha lehetséges.

– Összességében az ön által használt szerek segítségével – ha jól értem – a nagy mennyiségben felhalmozódott káros anyagokat tudja kihajtani az emberi szervezetből, illetve a betegségeket okozó vírusokat, baktériumokat tudja elpusztítani.

– A legtöbb betegség alapvető oka fertőzés, amivel nem tud megküzdeni az immunrendszerünk. Én elsősorban a baktériumok, vírusok és gombák elleni küzdelemben értem el eredményeket. Több nőgyógyászati probléma kezelésére is van biztos szerem, a már említett menstruációs zavarok mellett például a méheróziót is eredményesen meg tudom gyógyítani.

A krónikus arcüreggyulladás sem szűnik meg addig, amíg ki nem irtjuk az arcüregből a gombát.

A legtöbb általam is használt gyógynövény egyébként megtalálható a gyógynövénykönyvekben is, csak az emberek ma már leszoktak az öngyógyításról. Mindenhonnan azt harsogják, nem szabad foglalkozni öngyógyítással, ugyanis ez áll a gyógyszergyártó lobbi érdekében. Pedig évszázadokon keresztül használtak őseink gyógyításra bizonyos növényi és állati eredetű szereket jó eredménnyel. Nem lenne jó, ha ez a tudás feledésbe merülne. A modern orvostudományt kiegészítve ezek a fűben-fában található orvosságok sok embernek segíthetnének.

Badó Zsolt