A falusi vendéglátókat minősítő rendszert vezetnek be

Közgyűlést tartott a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács

2017. december 22., 13:06

December 20-án tartotta negyedik közgyűlését vidékünk turisztikai vállalkozásait és az ágazatból élőket összefogó Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács (KMTT), Beregszászban a Rákóczi-főiskolán, ahol beszámoltak az elmúlt évben lebonyolított programokról és képzésekről, elfogadták a jövő évi programtervet, és díszoklevelekkel ismerték el a turisztikai ágazat legkiemelkedőbb szereplőinek munkáját.

Berghauer Sándor, a KMTT elnöke beszámolójában az elmúlt esztendő projektjei közül kiemelte a tanács által lebonyolított pályázatíró-tanfolyamot, amellyel az volt a céljuk, hogy olyan szakembereket képezzenek, akik a kárpátaljai magyar civil- és egyházi szervezetek javára sikeresen benyújthatnak majd Európai Uniós forrásokra vonatkozó pályázatokat.

2017. márciusában ötödik alkalommal szervezték meg a Magyar Konyha Hete névre keresztelt programjukat, amivel az a nem titkolt céljuk, hogy holt szezonban is lehetőséget biztosítsanak a helyi éttermeknek arra, hogy bevonzzák a vendégeket, és ezzel együtt népszerűsítsék a magyar gasztrokultúrát Kárpátalján. Ehhez a programhoz tizenöt vendéglő és három pincészet csatlakozott.

Február 5-én saját standdal vettek részt a Budapesti Nemzetközi Utazás Kiállításon, ezzel együtt különálló weboldalt hoztak létre, amely az érdeklődők számára igyekszik bemutatni a kárpátaljai turisztikai desztináció különlegességeit és előnyeit.

Bíró András elnökségi tag részletesen beszámolt a Tiszta Kárpátalja program eredményeiről. Igaz, kis csapatukkal egész Kárpátalját nem tudták megtisztítani a szeméttől, de olyan kiemelt helyszíneket igen, amelyek a magyar turisták által leginkább látogatottak. A Vereckei-hágón, történelmi váraink, emlékhelyeink környezetében rendszeresen összeszedték a szemetet, kaszáltak, bozótot irtottak, hogy oda érkezve olyan látvány fogadjon bennünket, amilyet szeretnénk. Igyekeztek bevonni a munkába a helyieket is, de nem nagy sikerrel.

Folytatva elnöki beszámolóját, Berghauer Sándor beszélt az idén meghirdetett idegenvezető-tanfolyamról, amely a jelentkezők számára elméleti és gyakorlati foglalkozásokat is jelentett. A képzést a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács a Rákóczi-főiskolával, annak Földtani tanszékével és Felnőttképzési Központjával, valamint a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatallal együtt valósította meg. A sikeres vizsgát tett 24 idegenvezető a közgyűlés után szervezett oklevélátadó ünnepségen vehette át az államilag elismert idegenvezetői engedélyét. Az elnöki beszámolóból kiderült, hogy a KMTT minden programja a Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja Együttműködésének és Összehangolt Fejlesztési Feladatainak Kormányzati Koordinációjáért Felelős Kormánybiztossága, illetve a Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően valósulhatott meg.

Mester András általános alelnök ismertette a KMTT 2018 évi programtervét. A jövő évben, február 8. és 11. között ugyancsak meg fogják szervezni a Magyar Konyha Hetét, március elején részt vesznek majd a budapesti turisztikai vásáron, képviselve és bemutatva ott Kárpátalját, újabb pályázatíró képzést fognak hirdetni, de ezúttal a turisztikai vállalkozással foglalkozók számára. Terveznek egy vendégfogadó-képzést is jövőre, és szeretnének egy, a magyarországi rendszerhez hasonló, a falusi vendéglátókat minősítő rendszert is beindítani és működtetni megyénkben. A közgyűlés végül egyhangúlag elfogadta az alelnök által ismertetett programtervet.

A közgyűlés beadványban támogatta Brenzovics László parlamenti képviselőnek a falusi vendéglátással kapcsolatos törvényjavaslatát, és döntöttek arról is, hogy levélben kérik a többi kárpátaljai parlamenti képviselőt, hogy támogassák a Legfelső Tanácsban az említett törvényjavaslatot.

Végül a KMTT díszoklevéllel ismerte el a kárpátaljai vendéglátás legkiemelkedőbb személyiségeit és azokat, akik sokat tettek az ágazat fejlesztéséért. Díszoklevélben részesült dr. Hanusz Árpád Nyíregyházáról, Bíró Tibor, a jánosi Helikon Hotel tulajdonosa, a Vadászcsárda étterem, a Famili Hotel, a beregdédai Homoki Szilvia falusi vendéglátás-szervező és a Parászka Pincészet.

Badó Zsolt