A parlamenti képviselők megemelték a saját fizetésüket

2017. december 8., 14:11 , 883. szám

Mielőtt megszavazta volna az ország jövő évi költségvetését, a Legfelső Tanács csütörtökön döntött arról, hogy a parlamenti képviselők bérét a miniszterekével azonos szintre emeli – jelentette a Dzerkalo Tizsnya (DT) hetilap internetes változata.

A határozat elfogadásának napjától lép életbe, s visszamenőleges hatállyal, vagyis 2017. október 1-jétől alkalmazandó.

A dokumentum a parlamenti képviselők havi alapbérét a miniszteri kabinet tagjainak javadalmazásához igazítja az adott naptári év első napján a munkaképes személyek számára megállapított létminimumból kiindulva. A DT szerint így a honatyák alapbére mostantól 17,6 ezer hrivnya.

Magasabb illetményre jogosultak a törvényhozás tisztviselői. A parlament elnökének fizetése például a létminimum tizenkétszeresével egyenlő (21,1 ezer hr), míg első helyetteséé a 11,5-szeresének, helyetteseié a 11-szeresének, a parlamenti bizottságok vezetőié és a frakcióvezetőké a 10,5 szeresének felelnek meg.

Emellett a képviselők a miniszteri kabinet tagjait megillető pótlékokra is jogosultak.

A parlamenti képviselők segédeinek és tanácsadóinak bérezésére felhasználható havi keret 25 létminimumnak felel meg.

Idén december 1-jétől a munkaképes személyek létminimuma Ukrajnában 78 hrivnyával 1762 hrivnyára emelkedett.

(zn.ua/Kárpátalja)