Két teherautóval gazdagodott a Jánosi Líceum

2017. november 20., 15:59 , 880. szám

Az elmúlt két-három évben a szakképző iskolák fejlesztésére 150 millió forint érkezett Magyarországról Kárpátaljára – mondta el Potápi Árpád János, Magyarország Miniszterelnökségének nemzetpolitikáért felelős államtitkára, a Jánosi Líceumban megrendezett, a fejlesztéseket átadó ünnepségen. A Beregszász melletti Jánosi magyar tannyelvű szakképző iskolájára 35,5 millió forintot költött a magyar Miniszterelnökség, amit szaktantermek, laboratóriumok és műhelyek felújítására, fejlesztésére és felszerelésére fordítottak, illetve a teherautóvezető-képzés céljait szolgáló két, 56 és 55 éves teherautó helyett vásároltak az iskola számára korszerű gépjárműveket.

Sztec Marianna, a Jánosi Líceum igazgatója elmondta, hogy 92 diák tanul most a tanintézményben négy osztályban. A gyerekek B vagy C kategóriájú jogosítványt fognak kapni, illetve ECDL számítógép-kezelői bizonyítványt az érettségi bizonyítványuk mellé. Az igazgató asszony elmondta, hogy az általa vezetett intézményben a magyarországi támogatásoknak köszönhetően 2015-ben kezdődtek meg a felújítások, most viszont sikerült két korszerű teherautót is beszerezniük a magyarországi támogatók jóvoltából, hisz az eddig használt, 1961-ben gyártott GAZ–51, és 1962-ben gyártott GAZ–52 típusú kocsik már nem voltak alkalmasak a C1 és C kategóriájú jogosítványok megszerzéséhez való felkészítésre.

Az első évfolyamon tanuló Orosz Barbara elmondta: „Azért választottam ezt a líceumot, mert különlegesnek találtam, hogy a középiskolai érettségi mellett jogosítványt is lehet szerezni. Többen is ajánlották, és megtetszett, ha minden jól megy, végül B kategóriás jogosítványt szerezhetek itt két év alatt.” Kenéz Maxim viszont teherautó-sofőr akar lenni, ő a C kategóriára készülő osztályba jár és alig várja, hogy kipróbálhassa az új teherautókat.

Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke, a Kárpátaljai Megyei Tanács oktatási szakbizottságának elnöke elmondta, hogy a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség által kidolgozott szakképzési koncepcióban a Jánosi Líceumnak nagyon fontos szerep jutna. Itt több nagyon is keresett hiányszakmára lehetne képezni a kárpátaljai magyar fiatalokat, mint pl. a nemzetközi kamionsofőr vagy az autószerelő. Az autószerelő-képzés a kárpátaljai gazdaságfejlesztési koncepcióba is illeszkedik, hisz a turizmus fejlesztésével együtt a szolgáltatóipart is fejleszteni kellene, márpedig napjainkban Kárpátalján magyar nyelven sehol nem képeznek sem autószerelőket, sem autófényezőket, sem karosszérialakatosokat és autó-elektroműszerészeket sem. Ahhoz viszont, hogy ezeket a szakokat beindíthassák, létre kellett hozni szaktantermeket, műhelyeket, bázisokat. Itt kapcsolódott be a Brenzovics László vezette Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány, amely lebonyolítója volt a mostani 16 millió forint összköltségvetésű programnak. Orosz Ildikó hangsúlyozta, hogy komoly fejlesztésekre van még szükség, hisz be kellene fejezni a tíz évvel ezelőtt elkezdett kollégium építését is, mert ide az egész megyéből fogadni kellene azokat, akik érdeklődnek az említett nagyon piacképes szakmák iránt.

Az iskola új KRESZ-tantermében megszervezett átadóünnepségen megjelent Potápi Árpád János, Magyarország Miniszterelnökségének nemzetpolitikáért felelős államtitkára és kabinetfőnöke, Kádár Zoltán, Ljubka Katalin főosztályvezető-helyettes, Mélykuti Ferenc beregszászi magyar vezető konzul, Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke, megyei képviselő, Brenzovics László, a KMKSZ elnöke, parlamenti képviselő, Simon Gyöngyi, a Beregszászi Járási Közigazgatási Hivatal Oktatási Főosztályának vezetője, Vass Ilona, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány igazgatója és Egressy Miklós, a Jánosi Görögkatolikus Egyházközség parochusa.

Potápi Árpád János államtitkár ünnepi beszédében elmondta, hogy a szakképzés évét az általa vezetett államtitkárság 2015-ben hirdette meg, de magát a programot folytatták és folytatják tovább. Úgy gondolják, hogy Magyarország mellett az egész Kárpát-medencében erősíteni kell a szakképzést. Jó lenne, ha a gyerekek fele szakképzésbe jelentkezne, így az érettségi mellé olyan szakmákat is kaphatnának a fiatalok, amelyekre van kereslet, jól el lehet velük helyezkedni, szülőföldjükön boldogulni. Az államtitkár elmondta, hogy a határon túli magyar szakképzést összesen 888 millió forinttal támogatta az általa vezetett államtitkárság, 110 mezőgazdasági, ipari vagy szolgáltató jellegű szakiskolának tudtak segíteni. Kárpátaljára az elmúlt három évben 150 millió forint érkezett az említett összegből. A Jánosi Líceumba ebből 35,5 millió forint jutott, a mostani fejlesztés, a két teherautó megvásárlása pedig 19,5 millió forintba került. Bár a 4,5 és 8 tonnás két IVECO márkájú tehergépkocsi nem teljesen új, de arra alkalmasak, hogy azokon a gyerekek még éveken keresztül tanuljanak, gyakoroljanak, hogy a jogosítványt meg tudják szerezni, utána pedig a szakmájuknak megfelelően el tudjanak helyezkedni.

Köszöntötte a diákokat és a pedagóguskollektívát még Orosz Ildikó, Brenzovics László és Simon Gyöngyi is, majd Sztec Marianna igazgató mutatta be egy fotómontázs keretében a vendégeknek az iskola mindennapjait. Örömmel mondta, hogy a korábbi évek hullámvölgye után egyre több fiatal jelentkezik a szakközépiskolába, a tapasztalható pozitív változásoknak köszönhetően.

Végül Egressy Miklós atya megszentelte az új tantermeket, műhelyeket és a két új teherautót is.

Badó Zsolt