Újabb bombariadó-sorozat volt Ukrajnában, több mint ezer embert evakuáltak

2017. november 14., 22:11

Szinte egyszerre jelentettek be ismeretlen telefonálók bombariadókat kedd este Kijevben és az ország keleti részében lévő Harkivban több nagy forgalmú nyilvános helyről, ami miatt több mint ezer embert kellett evakuálni.

Az UNIAN hírügynökség Okszana Bliscsik, a fővárosi rendőrség szóvivőjének tájékoztatása alapján arról számolt be, hogy egy kijevi kórházból 150 főt evakuáltak. Az épületet már átvizsgálták, de robbanószerkezetet nem találtak. Szintén bombariadó volt a kijevi központi és – sajtóhírek szerint – a déli vasútállomáson is, valamint a Guliver bevásárlóközpontban. Bliscsik a Facebookon arról tájékoztatott, hogy a központi pályaudvarról 900 embert evakuáltak, az említett bevásárlóközpont evakuálása bejegyzésének közlésekor még folyamatban volt.

Ezzel egy időben a harkivi metró négy állomását kellett lezárni bombariadó miatt. A metrószerelvények a megállókon megállás nélkül haladnak át, amíg ki nem derül, rejtettek-e el azokban robbanószerkezetet.

Bombariadó miatt az egyik harkivi bíróságot is át kellett vizsgálni. Onnan mintegy 250 embert evakuáltak, robbanószerkezet nem találtak a hatóságok.

Múlt pénteken bombariadók miatt egyszerre tíz ukrán város repülőterén állították le átmenetileg a légi közlekedést, robbanó szerkezetet azonban sehol sem találtak.

(MTI)