Több mint gyógykezelés

2017. november 11., 17:19 , 878. szám

A Maljatko Megyei Gyermek Tüdőgondozó Szanatórium az ungvári járási Felsődomonyán (Onokóc) található. A speciális gyermekgondozási központ több évtizede légzőszervi megbetegedésekben szenvedő, 3–11 éves gyermekek rehabilitációjával foglalkozik. A szanatórium 80 férőhellyel rendelkezik. A nagy múltra visszatekintő egészségügyi intézményben közel 5 éve bevezettek egy újítást.

– Az őszi–tavaszi időszakban iskolai kollektívákat fogadunk és gyógyítunk. Így nemcsak nyáron, hanem egész évben lehetségessé vált a gyermekek kezelése, ami jelenleg 6 orvos, 26 egészségügyi nővér, 6 nevelő és a kisegítő személyzet közreműködésével történik – mondta dr. Halina Moroz, a szanatórium főorvosa. – Mivel nincs iskolai strukturális alegységünk, de igyekszünk hatékonyan felhasználni a megyei költségvetésből érkező finanszírozást, szerződést kötünk egy-egy tanintézmény igazgatójával vagy az oktatási osztály vezetőjével. Mi a magunk részéről biztosítjuk az egészségügyi ellátást, ők pedig megszervezik az oktatási folyamatot – folytatja.

Csak alsó osztályokat fogadnak, mivel ezekben még többnyire minden tantárgyat egy pedagógus tanít. Semmilyen pluszpénzre nincs szükség, a helyesen megszervezett folyamatnak köszönhetően a kezelést igénylő gyerekek három hétig javíthatják egészségüket, és közben nem maradnak le a tananyag elsajátításában sem. Arra a kérdésre, hogy kik kaphatnak beutalót, elmondta, hogy szinte minden gyermeknél lehet olyan mutatókat találni, amelyek szanatóriumi kezelést indokolnak.

– A légúti megbetegedések közel 60 százalékot tesznek ki a gyermekkorban előforduló kórok között. Nálunk szükség esetén gyógyszeres kezelést kaphatnak, van táplálkozás-, klíma-, halo-aeroszol és fizioterápia, masszázs, inhaláció, funkcionális diagnosztika. Amíg nem épült meg a sószoba, addig Ungvárra, a rehabilitációs központba jártak – emelte ki Halina Moroz.

Dr. Bíró Erzsébetet, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal Egészségügyi Főosztályának igazgatóhelyettesét a jól sikerült projekt előzményeiről kérdeztem.

– A dolog lényege, hogy rendelkezésre áll egy nagyon jó pulmonológiai rehabilitációs és megelőzési komplexum, ahol 3 hetes turnusokban zajlik a gyógykezelés. De a magyar gyerekek általában kimaradtak ebből, mert nyelvi akadályok miatt korábban problémás volt bevonni őket, hiszen a zömében ukrán csoportokba tanév közben nehéz beilleszkedniük – meséli dr. Bíró Erzsébet. – Egy munkamegbeszélésen gyakorlatilag a főorvosnővel egyszerre fogalmazódott meg az ötlet mindkettőnkben: jó lenne, ha nem egy-egy magyar gyerek érkezne a szanatóriumba, hanem magyar csoport.

Annak ellenére, hogy az elején nagyon félve álltunk hozzá, lett rá hajlandóság. A kivitelezésben sokan vettek részt, és a végeredmény bombasztikus siker lett, és nem csak egészségügyi szempontból. Sokkal többről van itt szó, az együttlétről és a kölcsönös elfogadásról. Egy egész sor pozitívum bontakozott ki, ami pozitív töltést adott a kollektívának is – emelte ki az igazgatóhelyettes.

Dr. Jácik Katalin, a szanatórium főorvoshelyettese ellátogatott a Gáti Kovács Vilmos Középiskolába és ismertette a lehetőséget. Román Erika igazgató azonnal támogatta a javaslatot, és nem bánta meg, mert mint mondotta, a gyerekek olyan gyönyörű helyen vannak, mint a magyarországi Erzsébet-táborban. Kezdetben a szülők ódzkodtak, de amikor Végh Valéria alsós tanító vállalta, hogy október 18-ától három hétre elutazik a szanatóriumba, akkor elengedték a gyerekeket.

– Nagyon kedvesen fogadtak bennünket. A kezelések közötti időben órákat tartottam a 15 gáti és 2 derceni iskolásnak. A nevelők mindennap különböző versenyeket, játékokat szerveztek. Három ukrán csoport is volt a szanatóriumban. Ők az Ökörmezői, a Huszti és a Munkácsi járásokból érkeztek. Eleinte nem értették, hogy miért nem ukránul beszélünk. Megkérdezték, hogy Magyarországról jöttünk-e – emlékszik vissza Valéria.

Miután elmondta nekik, hogy ők is kárpátaljaiak, de magyarok, akkor a kezdeti érdeklődést közeledés váltotta fel, majd napról napra több időt töltöttek együtt. Nevükön szólították egymást és sokat játszottak, fociztak, táncoltak, s közben tanulták a magyar és az ukrán nyelvet.

– Ilyen közösségekben a gyerekek könnyebben megtanulnak ukránul beszélni, mint az osztálytermekben, ezért hasznos lenne, ha a jövőben más magyar tannyelvű iskolák is élnének a lehetőséggel – mondta végezetül a tapasztalt pedagógus.

Az elégedett arcokat látva, azért bevallom, megpróbáltam provokálni a gyerekeket: Mi nem tetszett, nem fordult-e elő, hogy éhen maradtak? Egyetlen negatív választ sem sikerült kicsikarni a kisiskolásokból. Egymás után mesélték lelkesen, milyen tartalmasan telt itt az idő.

A gáti Kacsó Gábornak leginkább a szabadidős programok tetszettek. Igaz, elmondta, amikor a szanatóriumba készültek, kicsit tartott attól, hová viszik. De a helyszínen minden aggálya szertefoszlott, és csak ajánlani tudja.

Harsányi Barbara Gátról szintén jól érezte magát.

– Nagyon jó volt a lovaglás, finomak az ételek, érdekes kirándulásokat szerveztek számunkra, ellátogattunk az ungvári várba, a játszóházba. Voltunk moziban és színházban, ahol érdekes volt a film és az előadás. Sok ukrán barátra tettem szert, akikkel együtt játszunk. Ők ukránul tanítanak bennünket, mi pedig őket magyarul – mesélte –, amikor hazautazunk, a Facebookon tartjuk majd a kapcsolatot.

Ritkaság, hogy egy folyamat valamennyi részvevője elégedett. Nos, itt ez történt. Bárkivel is beszélgettem, a többiek szerepét emelte ki, és köszönetét tolmácsolta. Pedig első látásra mintha semmi különös nem történt volna: mindenki tette a dolgát, és az eredmény nem maradt el. Valójában azonban mindenki hozzáértéssel és lelkesen tette. Ha mindenki így cselekedne, kevesebb gonddal találnánk szemben magunkat.

Rehó Viktória