Középpontban a tudomány

2017. november 8., 09:26 , 878. szám

XIV. alkalommal szervezték meg november 3-án a Rákóczi-főiskolán a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját. A tudományos szimpóziumon 4 szekcióban 34 fiatal kutató ismertette munkáját a szakér­tő zsűri előtt.

Az eseményt a szervezők tudatosan november 3-ra, a magyar tudomány ünnepére szervezték. Ugyanis 1825-ben ezen a napon Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét felajánlotta a Magyar Tudós Társaság megalapítására, ezzel lehetővé tette a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását. Ezért ünneplik a magyar tudomány napját november 3-án. A szervezők a rendezvénnyel ezt a napot is szerették volna méltatni.

A konferenciára jelentkezhetett minden olyan 35. életévét be nem töltött fiatal kutató, aki tudományos fokozattal még nem rendelkezik. A fiatal kutatók történelem-, társadalom-, filológiai és természettudományi szekciókban mutatták be 15 percben előadásaikat, melyeket neves magyarországi és kárpátaljai professzorokból és doktorokból álló zsűri értékelt.

Dr. Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora köszöntőjében elmondta, hogy a konferenciával elsősorban a tudományos védés előtt álló fiatal kutatóknak szeretnének lehetőséget biztosítani arra, hogy bekapcsolódjanak a tudományos élet vérkeringésére. A rektor szerint kezd kialakulni egy olyan regionális tudományos közeg, amely átível a határokon, és Ungvártól Debrecenig tart. Ez az a tudományos közeg a keleti térségben, amelynek tagjai odafigyelnek egymásra, és ezek azok a fiatal értelmiségiek, akik olyan kutatásokkal foglalkoznak, amelyek az itt élők érdeklődésére is számot tarthatnak, mert elsősorban ennek a régiónak a dolgait kutatják.

Dr. Vass György beregszászi magyar konzul arra biztatta az ifjú kutatókat, hogy merjenek olyan témákat választani, amelyek hiánypótlóak a tudományos életben. Felhívta a kutatók figyelmét arra, hogy fontos a nemzetközi színtéren való megjelenés is, és érdemes idegen nyelven is minél többet publikálni.

Dr. Váradi Natália, a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány irodaigazgatója kiemelte: Isten soha nem segít az embernek közvetlenül, hanem esze, tudása és szorgalma által. Az irodavezető minden jelenlévőt arra buzdított, hogy merjék kihasználni talentumaikat eszük és tudásuk szerint. Ezt követően ismertette a konferencia menetét és részleteit.

A program oklevélátadással és a zsűri értékelésével zárult. A konferenciára jelentkezők az intézmények széles palettáját képviselték: II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (14 fő), Ungvári Nemzeti Egyetem (4 fő), az Eötvös Loránd Tudományegyetem (4 fő), Debreceni Egyetem (11 fő), Munkácsi Állami Egyetem (1 fő). A program főszervezője a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány és II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola volt.

VE