Ukrán oktatási törvény – Szijjártó: Az EBESZ főbiztosa is osztja az aggodalmakat

2017. október 24., 15:56

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségi főbiztosa, Lamberto Zannier is osztja az ukrán oktatási törvény módosításával kapcsolatos aggodalmakat – mondta el Palermoból az EBESZ mediterrán partnerségi konferenciáján részt vevő Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter telefonon az MTI-nek kedden.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy az EBESZ a legsegítőkészebb a magyar, román, bolgár és görög diplomácia által megkeresett nemzetközi szervezetek közül.

„Egyetértettünk abban, hogy nemzetközi kötelezettségeit mindenkinek be kell tartania. Márpedig Ukrajna az Európai Unióval kötött társulási megállapodásban vállalta a kisebbségi jogok tiszteletének folyamatos bővítését, ehhez képest az ukrán oktatási törvény elfogadása ezzel egyenesen ellentétes irányba mutat” – húzta alá Szijjártó Péter miután tárgyalt az olasz diplomatával, aki az EBESZ előző főtitkára volt.

A miniszter beszámolt arról, hogy Zannier elmondta, hogy ő maga is többször felvetette a kérdést ukrán vezetőknek, folyamatosan figyelemmel kíséri és napirenden tartja ezt az ügyet, és hamarosan Ukrajnába látogat, hogy személyesen is beszéljen erről az ukrán tisztségviselőkkel.

„Magyarország és a magyar kormány mindig is ki fog állni a határon túli magyarok érdekeiért. Elfogadhatatlanak tartjuk ezt az ukrán törvénymódosítást, és nem nyugszunk, míg a kárpátaljai magyarok azt nem mondják, hogy számukra a helyzet megfelelő” – hangsúlyozta a magyar diplomácia vezetője.

A Petro Porosenko ukrán elnök által szeptember 25-én aláírt új ukrán oktatási törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikkelye miatt több szomszédos ország is tiltakozott, köztük Magyarország, Románia és Lengyelország. A jogszabály ezen része – amely egyébként csak 2020 szeptemberétől lépne hatályba – kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az ukrán.

Ennek megvalósítása mellett a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása csak az első négy osztályban lesz engedélyezett, és csupán az önkormányzati fenntartású tanintézetek külön osztályaiban vagy csoportjaiban. Az 5. osztálytól kezdve minden tantárgyat ukránul oktatnak majd, viszont engedélyezi a törvény egy-két vagy több tantárgy oktatását bármely európai uniós tagország nyelvén.

(MTI/Kárpátalja)