Aláírta az orosz művészek ukrajnai vendégszereplését szabályozó törvényt a házelnök

2017. október 21., 18:04

Andrij Parubij, a Legfelső Tanács elnöke aláírta azt a jogszabályt, amely módosítja az „agresszor országból” (Oroszország) érkező vendégművészek ukrajnai turnéinak szervezését és lebonyolítását szabályozó törvényt – közölte a parlament weboldala nyomán az UNIAN hírügynökség.

A jogszabály többek között előírja, hogy az „agresszor ország” állampolgárának ukrajnai turnéja esetén a turné szervezőjének az esemény előtt legalább 30 nappal tájékoztatásért kell fordulnia az Ukrán Biztonsági Szolgálathoz (SZBU) arra vonatkozólag, létezik-e jogi akadálya az adott személy ukrajnai fellépésének. Az SZBU az ez irányú megkeresés kézhezvételétől számított 10 napon belül ad tájékoztatást az orosz állampolgárról. A turné szervezője ezt követően köthet szerződést a szóban forgó vendégművésszel.

A szervezőnek ugyanakkor figyelembe kell vennie, hogy az SZBU tájékoztatását követően is felmerülhetnek olyan körülmények, amelyek utóbb alapul szolgálhatnak az adott művésznek az ukrajnai fellépéstől való eltiltásához – emlékeztet az UNIAN.

(unian.ua/Kárpátalja)