Megrekedtek a tárgyalások az IMF-fel

2017. október 18., 18:02

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) kategorikusan elutasította annak lehetőségét, hogy az ukrán kormány javaslatára változtasson a lakossági gázár megállapításának korábban egyeztetett mechanizmusán a 2017–2018-as fűtési idényre, ami 17,6%-os áremelkedést eredményezne – jelentette az Ukrajinszki Novini Olekszandr Daniljuk pénzügyminiszternek az IMF vezetőivel folytatott washingtoni tárgyalásai alapján.

A portál kormányhoz közeli forrásaira hivatkozva azt írja, ez volt az utolsó megbeszélés az ország legnagyobb hitelezőjével e tárgyban. Ukrajna egy, az eddigitől teljesen eltérő mechanizmust javasolt az importgáz árának megállapítására, az IMF azonban ragaszkodott a korábbi megállapodásban rögzített feltételekhez. A kormány tartózkodik a sarkos kijelentésektől e témában, de minden jel arra vall, hogy nem kívánják teljesíteni az IMF-fel szemben vállaltakat, más szóval azt tervezik, hogy április 1-ig változatlanul hagyják a gáz lakossági fogyasztói árát.

A gázárat illetően kialakult helyzet miatt, illetve tekintettel arra, hogy Ukrajna egy sor további vállalását sem teljesítette, gyakorlatilag lehetetlenné vált az ország további finanszírozása az IMF által legalább 2018 tavaszának közepéig.

Az Ukrajinszki Novini emlékeztet, hogy a 2017. március 2-án elfogadott 187. számú rendelet értelmében 2017 októberének végétől a fűtési idény végéig, azaz 2018. április 1-jéig a gáz árának 17,6%-kal kellene emelkednie a lakossági fogyasztók és az önkormányzati hőenergia-szolgáltatók esetében. Volodimir Hrojszman miniszterelnök kategorikusan ellenzi az áremelést, ezért bízta meg pénzügyminiszterét, hogy kezdjen tárgyalásokat az IMF-fel.

Az ukrán fél arra hivatkozik, hogy tavasszal a hazai szakértők hibájából az ország számára előnytelen gázár-kalkulációs mechanizmust hagytak jóvá, ezért szeretnék elérni, hogy a nemzetközi hitelszervezet hozzájáruljon a megváltoztatásához. Az IMF-nél viszont úgy vélik, hogy a korábbi dotációk kivezetésével a gáz árának a világpiaci ár függvényében kell alakulnia: vagyis, ha nő a világpiaci ár, az ukrajnai gáztarifának is emelkednie kell, ha csökken, a lakossági fogyasztói ár is csökkenni fog.

(ukranews.com/Kárpátalja)