Art-show-t rendezett Ungváron egy lembergi fiú

2017. október 14., 14:16

A megyeszékhelyen a Színház téren csütörtökön egy egyedülálló openair art show-ra került sor „Lehetőségeid 10 métere” mottóval. A szerzője Makszim Szkvorcov, fiatal lembergi művész. A fiú gyakorlatilag egy óra alatt festette meg a 10 méter hosszú papírtekercsre a képet. Néhány doboz akrilfesték és markerek, fantázia és inspiráció – s kész az alkotás!

Az érdekes esemény az Ezüst festőállvány (Szribnij molbert) című nyílt képzőművészeti diákpályázat keretében zajlott. Makszim Szkvorcov a Lembergi Nemzeti Művészeti Akadémián tanult. A tehetséges fiatalember idén augusztusban Lembergben valósította meg első művészeti projektjét. Most pedig úgy döntött, Ungváron a sor.

– A művészeti műsorom ötlete az, hogy elmondjam az embereknek, Ukrajnában vannak olyan fiatalok, akik kortárs művészettel foglalkoznak – mondta Makszim. – Azt is szeretném megmutatni fiatal kollégáimnak, hogy el kell hagynunk a műtermet és kommunikálni kell az emberrel. Egyszer Lembergben láttam egy művészt, aki az utcán festett, de eladásra. Úgy döntöttem, hogy ezt az ötlet kedvéért kell megcsinálni, bevonva a művészeti folyamatba a járókelőket.

Makszim elmondta, hogy a projekt megvalósítása során minden kedvezett neki: különösen szép, napos időjárás volt, több tucat fiatal művész vette körül, beleértve a barátait is, az emberek közelről nézték, érdeklődtek, hogy mit csinál, és senki sem szakította félbe. Kárpátaljai művészek, művészettörténészek, a verseny alapítói is figyelték a munkát.

Oleh Havriliv, a Lembergi Művészeti Akadémia diákja, a fiatal tervező segített a projekt megvalósításában. Ő úgy döntött, hogy kidolgoz egy ruhakollekciót Szkvorcov munkáinak a lenyomataiból. Egyébként a művész a kollekció egyik modelljét viselte alkotás közben.

(pmg.ua/RV)