Gólyaavatás Balazséron

2017. október 11., 16:14 , 874. szám

Harmadik alkalommal szervezte meg a Kárpátaljai Magyar Diáktábort Bala­zsé­ron a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, valamint a Kölcsey Ferenc Szakkollégium Hallgatói Önkormányzata és az Ungvári Nemzeti Egyetemen működő Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége.

A rendezvény célja erősíteni a magyarság összefogását Kárpátalján, hogy a fiatalok megismerkedjenek, új barátságokat alakítsanak ki, amelyeket a későbbiekben ápolhatnak – tudtuk meg Bence Norberttől, a KMDFKSZ elnöki megbízottjától, aki elmondta:

– A tábor lebonyolítását a Rákóczi Szövetség és az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatta. 50 résztvevőnek tudtunk helyet biztosítani a Béthel Konferencia-központban. Idén 34 első- és másodéves hallgatóból, azaz „gólyából” egy hétvége alatt 24 szervező faragott egyetemistát, főiskolást. Külföldi vendégeink is voltak, ketten a Felvidékről (Selye János Egyetem) és hárman Erdélyből (Brassói Magyar Diákszövetség). Nem először jártak Kárpátalján, de a tábor felépítése, a közös szervezés nagyon tetszett nekik. Számos ötlettel gazdagodtak, és nekünk is tanácsokat adtak a következő táborokhoz.

A program pénteken délután csapatépítő bemutatkozással kezdődött, amely során játékos formában megismerkedtek egymással a diákok. Majd különböző csapatokba, azaz Baratheon, Lannister, Stark, Targaryen „királyságokba” sorolták őket. A tábor alapkoncepciója a Trónok harca volt, erre épültek a feladatok. Este zászlót készítettek, egy-egy széket trónná alakítottak karton, üveg, palack, kötél és olló segítségével, majd dalszöveget írtak a film betétdalára.

Pénteken-szombaton számos feladat, játék várt a résztvevőkre: Trónok harca-kvíz, egyperces játék, licitvadász, számháború, magyarságismereti kvíz. A táborlakók megtekintettek egy történelmi filmet, és előadást hallgattak Kárpátalja történelméről. De parádéztatták (táncoltatták) is őket, flashmobot tanultak, majd mutattak be. A legizgalmasabb feladat a sárkányüveg és a trón megőrzése volt, előbbi a tábor különböző helyszínein el volt rejtve, s volt aki a fáról őrizte. S mivel a szervezők tudják, milyen hasznos a torna hajnali 4 órakor, így az sem maradt el.

Pontokért harcoltak a diákok, s amikor nagyon szoros volt az állás, fokozódott az összefogás. Összesítésben a Lannister nyert, de mindenki kapott ajándékot, és ami a legfontosabb, élvezték a kiképzést. Volt egy kis szívatós rész is, de az maradjon a résztvevők titka. A szórakozás hajnalig tartó diszkóval ért véget. Majd buli után vasárnap jött a nagytakarítás, és táborzárás után mindenki élményekkel gazdagodva hazatért.

Rehó Viktória