Ukrajna és Lengyelország várhatóan október végén tárgyal az oktatási törvényről

2017. október 10., 09:39

Előreláthatóan október 26-án kerekasztal-megbeszélést tartanak Lembergben (Lviv) az ukrajnai lengyel kisebbség, a lengyel nagykövetség, valamint az Oktatási és Tudományos Minisztérium képviselőinek részvételével az oktatási törvény „nyelvi cikkelyének” végrehajtásáról – közölte a Jevropejszka Pravda az oktatási tárca weboldala nyomán.

A találkozóról Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszter, valamint Jan Pieklo, a Lengyel Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott ukrajnai nagykövete állapodott meg egymással.

„Javaslatunk a következő. Úgy fogunk dolgozni valamennyi nemzeti kisebbségünkkel és minden követséggel, hogy nemcsak azok a kisebbségek és országok kapnak lehetőséget a törvény végrehajtásának megvitatására, amelyek hangzatos nyilatkozatokhoz folyamodnak, hanem valamennyi – a kisebbség körülményeinek és oktatási igényeinek függvényében” – jelezte Hrinevics.

A miniszter köszönetet mondott Lengyelországnak „az oktatási törvény nyelvi cikkelyéhez való toleráns és kiegyensúlyozott hozzáállásért” – fogalmaz az oktatási tárca közleménye.

Jan Pieklo köszönetet mondott Hrinevicsnek a javaslatért és támogatta azt.

„Annak a példája lesz ez, hogy van és folytatódik az együttműködés országaink között, hogy közösen oldjuk meg a problémákat mindkét fél javára” – jegyezte meg a lengyel nagykövet.

A Jevropejszka Pravda emlékeztet, hogy Petro Porosenko ukrán elnök szeptember 25-én aláírta Az oktatásról törvényt. Az ukrajnai nemzetiségi kisebbségekhez tartozó személyeknek a törvény garantálja a jogot, hogy az államnyelv mellett az adott kisebbség nyelvén tanuljanak az önkormányzati oktatási intézményekben. Ezzel a jogukkal az érintettek az iskola előtti oktatási intézmények és az elemi iskolák azon osztályaiban vagy csoportjaiban élhetnek, amelyekben az államnyelv mellett az adott kisebbség nyelvén folyik az oktatás. Az általános iskolában, illetve a középiskolában viszont az adott nemzetiségi kisebbség nyelvén, irodalmán és történelmén kívül minden egyéb tárgyat ukrán nyelven fognak tanítani.

Megjegyzendő, hogy Ukrajnában az Állami Statisztikai Szolgálat 2017. szeptemberi adatai alapján mintegy kétezer diák tanul lengyelül öt iskolában. Ugyanakkor Kárpátalján 71 iskolában több mint 16 ezer diák tanul kizárólag magyar nyelven az elsőtől a 11. osztályig. Emellett 12 kárpátaljai iskolában 2686-an tanulnak román nyelven. Csernyivci megyében 63 további román tannyelvű iskola működik. Ukrajnában összességében mintegy 16 ezren tanulnak román nyelven.

(eurointegration.com.ua/Kárpátalja)