A 2018-as felvételi eljárásról

Felsőoktatás

2017. október 8., 18:02 , 873. szám
Bárány Béla

Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériumának weboldalán megjelent a 2018. évi felsőoktatási felvételi szabályzatának tervezete. Bárány Bélát, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola felvételi bizottságának titkárát arra kértük, hogy e dokumentum alapján vázolja a jövő évi felvételivel kapcsolatos újdonságokat.

– Mi az, ami máris bizonyosnak tűnik a Rákóczi-főiskola jövő évi felvételi kampányával kapcsolatban?

– Bizonyos, hogy a korábbi évekhez hasonlóan jövőre is ifjú szakember (молодший спеціаліст), bachelor (бакалавр) és mester (магістр) szintű diploma megszerzésére hirdet képzéseket a Rákóczi-főiskola. A bachelor szintű diplomát adó alapképzések esetében a felvételi versenyeljárásban való részvételre a 2016-os, 2017-es és 2018-as külső független értékelésen (ZNO) szerzett tanúsítványokkal (szertifikátokkal) lehet jelentkezni. Kivételt képeznek e tekintetben az idegen nyelvek – angol, francia, német vagy spanyol –, melyek esetében csak a 2018-as ZNO alapján szerzett tanúsítványokat vehetjük figyelembe.

A felvételi szabályzat tervezetének egy másik újdonsága, hogy a történelem és régészet szakon mesterképzésre idegen nyelvből tett egységes szakmai felvételi vizsga és a főiskolánkon lebonyolítandó belső szaktárgyi felvételi vizsga alapján lehet majd jelentkezni.

– Mi az az idegen nyelvből tett egységes szakmai vizsga?

– Egységes szakmai vizsgán egy szervezési és technológiai szempontból a ZNO-nak megfelelő vizsgát kell értenünk. Itt jegyezném meg, hogy jövőre a történelem és régészet szakon magiszteri szintű képzésre felvételizőktől csupán a 2018-ban angol, német, francia és spanyol nyelvből tett szakmai vizsgák eredményeit fogadhatjuk el.

Egyébként főiskolánk véleménye szerint azáltal, hogy a 2018-as felvételi szabályzat mindössze négy idegen nyelvből tett felvételi vizsgát fogad el, a Rákóczi-főiskolára alap- és magiszteri képzésre felvételizők jogait egyaránt korlátozzák. Ezért intézményünk felvételi bizottsága szeptember 27-én azzal a javaslattal fordult az oktatási tárcához, hogy egészítse ki az alap- és magiszteri képzésre jelentkezők esetében a felvételinél elfogadható idegennyelv-vizsgák listáját azoknak az európai uniós országoknak a nyelveivel, amelyek a közvetlen szomszédaink és partnereink a tudomány és az oktatás fejlesztése terén.

– Idén szinte az utolsó utáni pillanatig bizonytalan volt, hogy a felsőoktatási intézményekbe felvételizőknek jelentkezéskor a személyi igazolványukat vagy a keresztlevelüket kell-e felmutatni. Mi lesz az elvárás jövőre?

– A 2018-as felvételi szabályzat tervezete értelmében tilos elfogadni a felvételizőktől a keresztlevelet a személyazonosság igazolására. Erre csupán a személyi igazolvány, illetve a felvételi szabályzat által felsorolt egyéb dokumentumok alkalmasak. A hatályos jogszabályok értelmében a 14. életévüket betöltött személyeknek személyi igazolványt kell igényelniük.

Arra is felhívnám mindazok figyelmét, akik jövőre a Rákóczi-főiskolára szándékoznak felvételizni, hogy időben jelentkezzenek be a külső független értékelésen való részvételre. A regisztráció 2018. február 6-án veszi kezdetét és március 19-ig tart majd. A jelentkezés során fordítsanak figyelmet arra, hogy a felvételizéshez az általuk választott főiskolai szakra mely tárgyakból kell tesztet írniuk és szertifikátot szerezni.

hk