Kárpátaljai gazdák az OMÉK-on

2017. szeptember 27., 09:38 , 872. szám

A magyar agrárium teljesítménye több mint 200 ezer magyar gazda egész éves értékteremtő munkájának eredménye – mondta Kövér László, az Ország­gyűlés elnöke múlt szerdán Budapesten a 78. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) hivatalos megnyitó ünnepségén. A rendezvényen kárpátaljai magyar gazdák is részt vettek.

A magyar házelnök kitért arra, hogy az OMÉK iránt folyamatosan nő az érdeklődés. Az idei árumustrán mintegy ezer kiállító mutatkozott be. A házelnök szerint az érdeklődés forrása, hogy folyamatosan nő a kereslet az egészséges, génmódosításoktól mentes magyar mezőgazdasági termékek iránt.

Az idei kiállítás mottója „A Kárpát-medence kincsei”, amely a regionális szemlélet fontosságát, a külhoni magyar és régióbeli nem magyar termelőkre fordított figyelmet jelzi – tette hozzá. Kövér László kifejtette: az agrárium a magyar gazdák munkájának eredményeként a nemzetgazdaság húzóágazatává vált. A mezőgazdaság kibocsátása hat éve emelkedik, tavaly meghaladta a 2619 milliárd forintot. Az ágazat értékteremtő képessége hat év alatt folyó áron 55,3, változatlan áron pedig 33,1 százalékkal bővült. Növekedési pályára állt a szántóföldi növénytermesztés, az állattenyésztés és az agrárexport is. Az agrárkivitel értéke hat év alatt 37,5 százalékkal, a külkereskedelmi többlet pedig 34,9 százalékkal nőtt – ismertette.

A mezőgazdasági foglalkoztatottság tavaly szintén tovább bővült, annak köszönhetően, hogy a statisztikai adatok szerint már 217 ezren dolgoznak főállásban az ágazatban. Hat év alatt negyedével nőtt a foglalkoztatottak száma az ágazatban – húzta alá az Ország­gyűlés elnöke.

A magyar állam szintén megtette a magáét az ágazat fejlődése érdekében – emelte ki Kövér László. Míg 2007–2013 között az Unióból az agrárium számára 10,4 milliárd euró – mintegy 3000 milliárd forint – jutott, addig a 2014–2020 közötti támogatás összege 12,3 milliárd euró, mintegy 3700 milliárd forint. A nemzeti támogatások területén a kormány elindította a Több munkahelyet a mezőgazdaságba programot, és így évente 2020-ig mintegy 30 milliárd forint többletforrást biztosít a magyar mezőgazdaságnak.

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter arról beszélt, hogy az OMÉK a magyar gazdák és a városiak közös ünnepe, a mintegy ezer kiállító között 122 határon túli termelő is bemutatkozik. Kitért arra, hogy a mezőgazdaságban az elmúlt években 50 ezer új munkahely jött létre, bizonyítva, hogy az ágazatot sikerült stabilizálni, fejlődési pályára állítani. A magyar agráriumban már érdemes dolgozni. Igaz a megélhetés nem könnyű, de biztonságos mindazoknak, akik keményen dolgoznak – emelte ki a miniszter.

Kárpátalja gazdáit és mezőgazdasági termelőit a kiállításon a „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány, valamint a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének kiállítói képviselték. A „Pro Agricultura Carpatika” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány jóvoltából 40 gazda látogathatott el az eseményre, ahol a tapasztalatcsere mellett üzletkötésre is lehetőség nyílt.

(MTI/pszv)