Kié ez az ország?

2017. szeptember 13., 10:17, 870. szám

Szeptember 7-én és 8-án a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház társulata látogatott el vidékünkre. A művészek két előadással is készültek a kárpátaljai magyarok számára. Az Udvari Kamaraszínház egy olyan színházi műhely, amely a jelenünket, eredményező múltunkat viszi színre. A színház célja mindenekelőtt a gondolatébresztés, az értékközvetítés és a szórakoztatás a színház eszközeivel.

Gondolatébresztésben, értékközvetítésben nem volt hiányuk mindazoknak, akik részt vettek valamelyik előadáson vagy esetleg mindkettőn. A színészek első este Daday Lóránd Kié ez az ország? című darabját mutatták be. Ezt egy igazi sorsdrámának is mondhatjuk, melyben nemcsak egy anya és fia sorsát, de egy nemzet és országa sorsát is felfedezhetjük.

A mű főhőse a kolozsvári születésű Széplaky Vera színművésznő, akit Trianon után kiutasítanak Erdélyből, mert nem esküszik fel a megszálló román hatalomra. Magyarországra, Budapestre kerül, ahol ünnepelt díva lesz, ám 1934-ben, amikor horvát usztasák Marseille-ben agyonlövik I. Sándor jugoszláv királyt, szembesül a nemzetek egymásnak feszülésével, a nemzeti identitás fontosságával. Rádöbben, hogy mindeddig semmit nem tett a nemzetéért, a magyar ügyért.

Felindulásában úgy határoz, megkeresi első házasságából, a világháborúban elesett császári és királyi katonatiszttől született fiát, akit kénytelen volt Kolozsvárott hagyni. Kiderül, hogy a fiút apai nagyszülei falura adták, ahol románná igyekeztek őt nevelni. Ekkor elkezdődik a küzdelem a fiú lelkéért, aki két identitás között vívódik. A dráma második része már Észak-Erdély 1940-es fölszabadulása után játszódik, Széplaky Vera és új férje, Szabolcs (a magyar elhárítás tisztje) szeretnék, ha a fiú Magyarországra telepedne, ám végül rájönnek, hogy csak akkor tarthatják meg és nevelhetik jó magyarnak, ha maguk költöznek vissza Kolozsvárra.

A történet Észak-Erdély visszacsatolása után folytatódik, amikor is az államhatalom változik, de a küzdelem a lelkekért, a területért ugyanúgy folytatódik. Az egyik oldalon a magyar, tehát közép-európai civilizáció, amely vertikálisan szervezett, a másik oldalon a Balkán horizontálisan berendezett társadalma. Közöttük az emberek, mint megannyi törmelék egy rég elhagyott, önmagába omló, balkáni téglakupacban. A darab több mély kérdést is felvet, a nemzeti identitás, az asszimiláció, a kivándorlás kérdéseit, melyek napjainkban is jelentős problémát jelentenek.

A második este a társulat Zilahy Lajos Fehér szarvasából készült színházi előadását tekinthették meg az érdeklődők. Az Andrási Attila által rendezett Fehér szarvas című darabban egy erdélyi földbirtokos család sorsán keresztül bepillantást enged a Trianon utáni magyar társadalom különböző rétegeibe. A történet Erdélyben és Budapesten játszódik. Egy házasság, melyen átgázol a történelem. Egy szépasszony, aki könnyed lábbal táncol az érte epekedő urak gyűrűjében. Történik a múlt század második évtizedének elején, utolsó koronázott királyunk két hazatérési kísérlete között, Erdélyben és a székesfővárosban. Háttérben az elszakított magyarság vesszőfutásának kezdete jogfosztottságának első napjaiban, valamint a székesfőváros megfeszítettsége királya és kormányzója között. Előtérben az összeomlás körhintája, amely véletlenszerűen taszítja a méltót a sárba, és repíti az alantast akár magas méltóságra. Karakán László, egy elveszejteni kívánt, dicső kor utolsó fehér szarvasainak egyike, a Katonai Mária Terézia-rend kitüntetett tisztje megpróbáltatásain keresztül valós képet kapunk a ’20-as évek elejének magyar viszonyairól s példát bátorságból, hitből, emberségből, hazaszeretetből és szerelemből.

A nézőtéren mindkét előadás alatt tapintani lehetett a csendet, érződött, hogy a hallgatóság együtt él a darab minden pillanatával. A művek rávilágítanak azokra a korszakokra, amelyek időben távoliak, és sokan talán el is felejtették őket, úgymint az első világháború, az őszirózsás forradalom, a trianoni békediktátum aláírása utáni idők. Érdekes, hogy bár a művek erdélyi történeteket mutattak be, bennük az elnyomásnak és az asszimilációs törekvéseknek ugyanazok a jelei voltak felfedezhetőek, amelyek Kárpátaljára is jellemzőek voltak, noha itt épp nem románokkal kellett harcolni. A két darabnak a jelenlegi küzdelmes kisebbségi létben, ahol jogainktól készülnek megfosztani, ismét erősen integrálni szeretnének bennünket, talán még erősebb üzenete van számunkra, kárpátaljai magyarok számára. Ez az üzenet hitre, erényre, bátorságra, nemzeti identitásunk megőrzésére szólít. Őseink sokat szenvedtek magyar közösségünkért. Nekünk is feladatunk és kötelességünk, hogy elmondjuk: az ország a mienk is.

ev