41 elsős kisdiák kezdte meg a tanévet idén Váriban

2017. szeptember 6., 14:09 , 869. szám

A Vári II. Rákóczi Ferenc Magyar Tannyelvű Középiskola tanévnyitó ünnepsége keretében 41 elsős kisdiák kezdte meg az idei tanévet. Az ünnepi esemény alkalmával felavatták a magyar kormány által támogatott Keleti Partnerség program emléktábláját is az iskola falán.

A magyar kormánynak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség által koordinált, a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Jótékonysági Alapítvány közreműködésével lebonyolított Keleti Partnerség programja keretében 100 darab nyílászárót cseréltek ki az épületen a 2016–17-es évben. Márku Sándor iskolaigazgató elmondása szerint három évvel ezelőtt kezdődtek a felújítások, akkor a program keretében 69 nyílászárót sikerült kicserélni, az elmúlt tanévben pedig 95 ablakkal és 5 új ajtóval gazdagodott az épület, ami által az iskola diákjai jobb körülmények között tanulhatnak.

Az évkezdési ünnepségen a kis lurkókat az iskola igazgatója, Márku Sándor, majd Simon Gyöngyi, a Beregszászi Járási Oktatási, Ifjúsági és Sportosztály vezetője köszöntötte.

Vass Ottó, a Beregszászi Járási Tanács KMKSZ-frakciójának vezetője köszöntőjében sok sikert kívánt az új tanévhez. Felhívta a jelenlévők figyelmét az új oktatási törvénytervezetekre, melyek jelentősen csorbítják a kisebbségek jogait. Arra biztatta a megjelenteket, hogy igyekezzenek továbbra is magyar iskolába íratni gyermekeiket, hiszen ez is egyik erős alapja a magyar közösségek megmaradásának szülőföldünkön.

A jelenlévőket köszöntötte még Barta Zoltán elnök a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének Vári Alapszervezete nevében, aki köszönetet mondott a tanintézménynek az alapszervezet tevékenységéhez nyújtott segítségért.

A továbbiakban az elsős diákok versekkel és énekekkel köszöntötték tanító nénijüket és iskolatársaikat, majd beültek az első órájukra.

A program a helyi református templomban ünnepi istentisztelettel, majd a Keleti Partnerség program emléktáblájának leleplezésével ért véget.

VE