A nyugdíjak emeléséről beszélt a szociálpolitikai miniszter

2017. augusztus 16., 11:57

A nyugdíjemelésre már október 1-jétől sor kerül, annak mértékét minden esetben személyre szabottan számítják ki – jelentette be Andrij Reva szociálpolitikai miniszter, akit a tárca sajtószolgálata nyomán az Ekonomicsna Pravda idéz.

Közölte, a kormány már elvégezte az előzetes számításokat, így ismertek az adatok a nyugdíjemelés konkrét összegeire vonatkozóan. Elmondása szerint több mint egymillió ukrán, aki már nyugdíjba vonult, 1000 hrivnyát meghaladó állandó pótlékot kap a nyugdíjához. Ezen kívül 500 és 1000 hrivnya közötti illetményemelésre számíthat mintegy kétmillió nyugdíjas.

„Közel 2,5 millió nyugdíjas az újraszámítást követően 500 hrivnyáig terjedő pótlékban részesül, további hárommillió nyugdíjasnak fog nőni az illetménye azt követően, hogy 2017 decemberéről októberre hozzuk előre a szociális standardok emelését” – tette hozzá.

Korábban közölték, hogy a Szociálpolitikai Minisztérium számításai szerint tíz év múlva az újdonsült nyugdíjasok átlagosan 6040 hrivnya nyugdíjat kapnak majd.

A portál emlékeztet, hogy július 13-án a Legfelső Tanács elfogadta első olvasatban a nyugdíjreformról szóló törvényt.

(epravda.com.ua/Kárpátalja)