Ungvári Regatta – 2017

2017. augusztus 2., 16:01 , 864. szám

Idén nyolcadik alkalommal rendezték meg a megyeközpontban ezt a különleges vízi eseményt. A résztvevők a Váralja park közelében regisztrálhattak, majd 16 órakor elrajtoltak, hogy a közel 2 kilométeres szakaszon „lecsorogva” a folyón egészen a közúti hídon túl, a Velence étterem előtt kikössenek. Vasárnap a délutáni órákban az Ung folyó mindkét partjáról, valamint a város három hídjáról is sokan nézték az egyedi vagy hagyományos úszóalkalmatosságokat és „legénységüket”. Nemcsak a városiak sétáltak ki, több autóbusznyi kül- és belföldi turista is jött. Bátran kijelenthetjük, hogy az eseményt rekordszámú látogató követte figyelemmel.

A rendezvényen több más rekord is született. 25 csapat szállt vízre. A legénység összlétszáma megközelítette a 120-at. Az ungvári csapatokon kívül más települések – Munkács, Beregszentmiklós, Szolyva – „hajósai” is képviselték magukat. A Tiszán Együtt nevű vadvízi katamarán fedélzetén 35-en (!) eveztek.

Egyéb érdekessége is volt a regattának: az egyik saját kezűleg készített úszóalkalmatosság, az Ungvári Vár kapitánya Ungvár polgármestere, Bohdan Andrijiv volt. Az egészséges életmód népszerűsítése mellett még egy ötletükre szerette volna felhívni a közvélemény figyelmét, mely szerint a Bozdos park környékén gátat kellene építeni, hogy megemelkedjen az Ung folyó vízszintje, és így sétacsónakázásra alkalmassá váljon.

Sok érdekes eszközt láthattunk a jobb esetben derékig, helyenként térdig érő, de nem ritkán még sekélyebb vízen. A „hajók” elnevezései is igen változatosak voltak: Vidám Rodger, Ilosvai Kisvonat, Repülő Hollandi, Tatu Group, Noé Bárkája, Fekete Tintahal stb. A nézők egyik kedvence a szlovák rendszámmal közlekedő gumicsónak volt csöppségekkel a fedélzetén. A lányok-asszonyok a Fitness Shopnak szurkoltak, mert ott kigyúrt fickók pózoltak és integettek csábítóan. Egyszemélyes járművel is találkozhattunk, a felfújható úszódeszkán büszkén evező férfi elmondása alapján évek óta részt vesz a regattán. Egyébként nagyon ügyes marketingfogás volt az egyik nagyvállalat részéről, hogy indultak a versenyen és így a „Várjuk a fedélzeten” jelmondattal, mondhatni, ingyen reklámmal népszerűsítették cégüket.

Miután a főszervező, Fegyir Sándor is beérkezett a célba, kezdetét vette a győztesek kihirdetése és jutalmazása. Említésre érdemes, hogy a polgármester az első helyezésért kapott pénznyereményét a kárpátaljai katonákat támogató mozgalomnak ajándékozta.

Végül nemcsak a speciális fotózónában készíthetett bárki emlékfényképet, az egész partot ellepték a kíváncsiskodók fényképezőgéppel a nyakukban. Sőt, a bátrak még egyik-másik „hajót” is kipróbálták.

RV