Európa tanácsi kritika a készülő ukrán állampolgársági törvényről

2017. július 27., 19:25 , 863. szám

A kettős vagy többes állampolgárság intézménye általánosan elismert nemzetközi jogi elv, számos európai országban bevett és szabályozott rendszerként működik. A kettős állampolgárság a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy ember egyszerre két (vagy több) államnak a polgára, vagyis a kettős (többes) állampolgárt mindegyik érintett ország a saját állampolgárának tekinti és ugyanolyan elbánásban részesíti, mint bármelyik állampolgárát.

A Krím félsziget elvesztése és a keletukrán konfliktus kirobbanása óta a kettős (többes) állampolgárság helyzetének „jogi” értelmezése az ukrán politikai diskurzus egyik fel-felbukkanó témája, amit erőteljesen táplál a meglehetősen kusza ukrán jogi szabályozás is. A jelenlegi előírások szerint, ha egy ukrán állampolgár megszerzi egy másik ország állampolgárságát, akkor Ukrajna egyszerűen nem ismeri el a másik ország állampolgárságát, azonban ha az állami szférában dolgozik, az illetővel szemben egy alsóbb szintű jogszabály szerint szankciókat léptethetnek érvénybe, például pénzbírsággal büntethetik vagy akár el is bocsáthatják. A kettős (többes) állampolgárság helyzetének tisztázása meglehetősen aktuális az Európai Unióhoz csatlakozni kívánó Ukrajna számára, így több törvényjavaslat is a Legfelső Tanács elé került a helyzet szabályozását illetően. Az egyik ilyen tervezet az ukrán elnök által benyújtott 6175 számú tervezet.

Időközben elkészült az Európa Tanács megbízottjának szakértői véleménye. A törvénytervezetet Alenka Prvinšek Persoglio, az Állampolgársági Szakértői Bizottság (CJ NA) egykori elnöke és az Európa Tanács Állampolgársági Jogi Szakértői Munkacsoportjának egykori elnöke véleményezte, figyelembe véve az Ukrajna által aláírt nemzetközi szerződéseket, különösen az állampolgárságról szóló Európai Egyezményt.

A szakvélemény egyrészt elismeri a törvénymódosításban megjelölt alapvető célt, mely szerint szükségessé vált az országban az állampolgársági kérdés helyzetének tisztázása, mely 1991 óta aktualitással bír, másrészt számos kritikai észrevételt fogalmaz meg a törvénytervezettel kapcsolatban.

A dokumentum többek között leszögezi, hogy a nevezett törvénytervezet ellentétes nemcsak az ukrán Alkotmánnyal, hanem egyes Ukrajna által aláírt nemzetközi szerződésekkel, különösen Az állampolgárságról szóló európai egyezményben foglalt alapvető elvekkel is.

A törvényjavaslatról szóló vélemény azt is megállapítja, hogy Ukrajna állampolgárainak száma jelentősen csökkent az elmúlt két évtizedben, s azt a javaslatot fogalmazza meg az ukrán törvényhozók számára, hogy a polgárokra vonatkozó esetleges következmények figyelembevételének érdekében az állampolgársággal kapcsolatos jogszabályok elfogadásakor tartsák be az ország Alkotmányát, a nemzetközi kötelezettségeket.

A kérdés csak az, Kijevben elolvassák-e, illetve figyelembe veszik-e az európai véleményt.

DK