Soltész: Kárpátaljai és vajdasági magyar, valamint ukrán gyermekek is nyaralhatnak Zánkán

2017. július 25., 13:29

Mintegy ezer kárpátaljai és kétszázötven vajdasági magyar gyermek mellett ötszáz ukrán fiatal is nyaralhat idén Zánkán – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára az Erzsébet-táborban tett keddi látogatásán.

Soltész Miklós kiemelte: Magyarország szolidaritásból mutat példát azzal, hogy a zánkai Erzsébet-táborban ezer kárpátaljai és kétszázötven vajdasági magyar fiatal mellett ötszáz olyan ukrán gyermeket is vendégül lát a Balatonnál, akik magyar környezetben élnek és fontosnak tartják a magyar nyelv tanulását. Emellett megjegyezte, hogy a Velencei-tónál már harmadik éve üdülhet mintegy hatszázötven ukrán gyermek, akiknek egyik szülője az orosz–ukrán konfliktusban meghalt vagy súlyosan megsérült.

Az államtitkár a magyar családok szempontjából kiemelkedő döntésnek nevezte az Erzsébet-program 2012-es elindítását, amelyben a résztvevők száma – a gyermekek táboroztatásával, az idősek és a fogyatékkal élők üdülésének támogatásával együtt – az idei évre eléri az egymilliót.

Soltész Miklós hozzátette: 2017-ben csaknem százezer gyermek üdülhet a Balatonnál vagy vehet részt napközis táborokban az Erzsébet-program keretében, táboroztatásukat és ellátásukat a kormány 5,2 milliárd forinttal támogatja.

(MTI)