Kevesebb a konyak Ukrajnában

2017. július 17., 18:25 , 862. szám

A 2012 és 2017 közötti időszakban visszaesett a konyak előállítása Ukrajnában. A 2014-es esztendőtől kezdve a konyakot gyártók és importálók egyaránt érzékelték a negatív tendenciákat, melyek következtében 46%-kal zsugorodott a piac – állítják a Pro-Consultig szakemberei, akiket az UNN hírügynökség idéz.

A jelenség fő okaiként a konyakokra kirótt jövedéki adó növekedését, valamint a termékek önköltségi árának a szesz és az energiahordozók drágulása miatti emelkedését nevezik meg, amelyek az elmúlt három évben figyelhetők meg. Ugyancsak negatív hatással volt a piacra az ukrajnai geopolitikai helyzet (a Krím megszállása, a kelet-ukrajnai harci cselekmények).

„Számottevő tényezőnek bizonyult a hrivnya devalvációja, amelynek következtében nőtt az import konyakok és a termeléshez szükséges nyersanyagok ára” – teszik hozzá az elemzők.

Ennek következték a fogyasztók kénytelenek voltak olcsóbb termékeket választani, ami viszont az importból származó konyakok és brandyk behozatalának visszaeséséhez vezetett.

Ezzel együtt a szakértők szerint jelenleg az ország szinte valamennyi megyéjében a konyakok értékesítésének növekedése figyelhető meg. Az UNN rámutat, a felmérések arra vallanak, hogy az ukránok mostanság egyre több konyakot isznak. Ugyanakkor a piac zsugorodása miatt manapság egyre nehezebb valódi ukrán konyakot találni.

A szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a valódi konyak ízében mindig különbözni fog a hamisítványtól, s az igazi, jó minőségű konyak soha nem lesz olcsó.

(unn.com.ua/Kárpátalja)