Az IMF elhalasztotta a következő hitelrészlet folyósítását Ukrajnának

2017. július 5., 12:30 , 861. szám

Legkorábban ősszel folyósíthatja Ukrajna számára a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a következő, 1,9 milliárd dolláros hitelrészletet – jelentette a Bloombergre hivatkozva az Ekonomicsna Pravda.

A hír szerint a halasztás oka, hogy az ukrán Legfelső Tanács nem tárgyalta a nyugdíj- és a földreformot a nyári vakáció kezdetéig. E két reform végrehajtása ugyanakkor alapvető feltétele volt a kölcsön utalásának az IMF részéről.

Volodimir Hrojszman miniszterelnök közölte, hogy míg a nyugdíjreform a tervek szerint halad, s történtek lépések a korrupcióellenes bíróságok létrehozására, a földreformra vonatkozó törvénytervezet nem készült el időben. Jelezte, a tervezet nem kerül a parlament elé a mostani ülésszakon.

Az ötödik, 1,9 milliárd dolláros hitelrészlet folyósítását előzetesen 2017 júniusára-júliusára tervezték, az utalásra azonban legkorábban ősszel kerülhet sor. Ez a csúszás keresztülhúzhatja Kijevnek azt az elképzelését, hogy Ukrajna megjelenjen a nemzetközi hitelpiacokon, amiről Olekszandr Daniljuk pénzügyminiszter korábban nemegyszer említést tett.

Mindazonáltal Hrojszman arról biztosított, hogy a kormány változatlanul elkötelezett az IMF-fel közös program iránt.

„Dolgozunk a reformokon, és az ötödik részlet megérkezik” – jelentette ki.

(epravda.com.ua/Kárpátalja)