Romlik Ukrajna oroszok általi megítélése

2017. június 24., 17:25

Romlik az oroszok viszonyulása Ukrajnához: csupán 26%-uk viszonyul jól a szomszédos országhoz (szemben a márciusi 34%-kal), és 59% rosszul (a korábbi 56%-kal szemben) – írja a Levada-centr nyomán az orosz Vedomosztyi, amelyet az Ukrajinszka Pravda idéz.

Az ismertetett számok közeliek a 2016. májusiakhoz, amelyeket Nagyija Szavcsenko kicserélését megelőzően mértek, ami után hirtelen – bár csak rövid időre – javult a viszonyulás Ukrajnához.

Ukrajnában viszont a Kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet (KMISZ) adatai alapján éppen ellentétes a helyzet: február óta 40-ről 43%-ra nőtt azoknak a száma, akik jól viszonyulnak Oroszországhoz, míg a rosszul viszonyulóké 46-ról 37%-ra esett vissza.

Ellentétes dinamika figyelhető meg a két országban annak megítélésében is, vajon ugyanolyannak kell-e lennie Oroszország és Ukrajna egymás közötti viszonyának, mint a többi ország esetében: lezárt határok és vízum. Lassan nő azoknak az orosz polgároknak a száma, akiknek ez a véleményük, miközben az ukránok körében csökken az arányuk.

Alekszej Grazsdankin, a Levada-centr igazgatóhelyettese szerint az oroszok érzelmeire hatással vannak Kijev legutóbbi lépései: az orosz közösségi oldalak betiltása, a közlekedés leállításának veszélye, a vízumkényszer bevezetéséről szóló híradások.

„Ők (az oroszok) készek hinni a kapcsolatok javulásában, amint az Szavcsenko szabadon bocsátása után is történt. De elmaradtak a válaszlépések, s az orosz közvéleménynek nem volt miben megkapaszkodnia” – véli a szociológus.

Emlékeztetett, hogy az oroszok 2013 szeptemberében is rosszabbul viszonyultak az ukránokhoz, mint azok hozzájuk. Akkor az Oroszországi Föderáció polgárainak 69%-a és az ukránok 88%-a viszonyult jól a szomszédhoz. Grazsdankin elmondása szerint akkoriban a „gázháborúk” keltettek bizalmatlanságot az oroszokban.

(pravda.com.ua/Kárpátalja)