Megszűnik a magyar nyelvű tankönyvkiadás Kárpátalján?

2017. június 24., 19:22 , 858. szám
Varga Béla

Ungváron 1945 óta a közelmúltig folyamatosan működött a kárpátaljai magyar iskolák számára eredeti és fordításos tankönyveket készítő magyar tankönyvszerkesztőség, amely 1994-ig a kijevi köztársasági tankönyvkiadó kötelékébe tartozott, majd ezt követően a lembergi Szvit Kiadóhoz csatolták. A lembergi kiadó vezetése éveken át tartó leépítés után idén márciusban gyakorlatilag felszámolta az ungvári magyar tankönyvszerkesztőséget. Varga Bélát, a Szvit Kiadó volt ungvári magyar tankönyvszerkesztőségének vezetőjét kérdeztük az ügy kapcsán.

– Megszűnik a magyar nyelvű tankönyvkiadás Kárpátalján?

– Intézményes formában, ahogy több mint hét évtizeden át történt, valóban megszűnik a magyar nyelvű tankönyvkiadás. Természetesen a gyakorlatban a könyvek továbbra is meg fognak jelenni, ameddig az ukrán állam finanszírozza a kiadásukat, de már nem a szabványoknak, technológiai követelményeknek megfelelő keretek között, mert főállású, szakképzett szerkesztők, korrektorok nélkül egyszerűen nem szavatolható a kiadványok megfelelő minősége. Engem meghagytak az állásomban, hogy legyen, aki szervezi a munkát, de meggyőződésem szerint külsős, egy-egy könyvre szerződtetett munkatársakkal hosszú távon nem oldható meg ez a nagy volumenű feladat, amit korábban hat főállású szerkesztő és három korrektor végzett. Ideig-óráig kiutat jelenthet a megfelelő tapasztalatokkal rendelkező korábbi munkatársak bevonása a munkába, de ez nem oldja meg a problémát.

– Miért fontos, hogy intézményes keretei legyenek a magyar nyelvű tankönyvkiadásnak Kárpátalján?

– A jelzett indokokon kívül több okból is fontos, hogy legyen megfelelő intézmény. Mondok egy példát. 2007-ben, amikor a lembergi nacionalista Ivan Vakarcsuk volt az oktatási miniszter, és egy tollvonással meg akarta szüntetni a nemzetiségi nyelvű tankönyvkiadást, engem mint szerkesztőségvezetőt, erről előre tájékoztattak a profit várható elvesztése miatt aggódó főnökeim, hogy tegyek valamit az intézkedés megakadályozása érdekében. Azonnal „riadóztattam” a magyar állam vezetőit, személyesen tájékoztattam az épp Kárpátaljára látogató Szili Katalint, a Magyar Országgyűlés akkori elnökét, feljegyzést készítettem az államfőnek, a miniszterelnöknek, s a kérdésre rámozdult a magyar diplomácia. Ez meghozta a sikert, majdnem fél év késéssel ugyan, de az Ukrán Oktatási Minisztérium engedélyezte – néhány kivételével – az akkor esedékes 7. osztályos tankönyvek fordítását és kiadását. Később már fel sem merült a megszüntetés kérdése.

Ugyancsak az intézményes keretek biztosítják a rálátást a tankönyvhelyzet aktuális alakulására, teszik lehetővé a megfelelő időben történő tájékozódást, információszerzést, s ezáltal a megfelelő szintű reagálást a magyar szervezetek, az ukrán parlament magyar képviselője vagy a magyar diplomácia részéről a felmerülő problémákra. Az elmúlt két évtized – a 2010 és 2013 közötti időszakot és az idei évet leszámítva – folyamatos küzdelemmel telt, minden évben meg kellett harcolni azért, hogy megjelenjenek a fordításos tankönyvek a magyar iskolák számára. A megfelelő információk birtokában rendszeresen tájékoztattam a kárpátaljai és magyarországi közvélemény mellett a magyar szervezeteket, mindenekelőtt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget (KMKSZ) és az ukrán parlament mindenkori magyar képviselőjét a fordításos tankönyvek kiadásával kapcsolatos gondokról, hogy megfelelő időben a megfelelő hivatalban tudjanak intézkedni Kijevben.

– Miért most döntött úgy a Szvit Kiadó vezetése, hogy elbocsátja az ungvári szerkesztőség munkatársait, és van-e ennek nemzetiségi háttere?

– Már 2005-ben, a narancsos forradalom után próbáltak rávenni a főnökeim, egyezzek bele abba, hogy a bérkiadások csökkentése érdekében rajtam kívül felmondjanak a szerkesztőség minden munkatársának, és minden munkafázist végeztessünk a külsős fordítókkal, ahogy azt már akkor Lembergben a lengyel tankönyvek esetében tették. Azt válaszoltam, hogy ameddig én vagyok a szerkesztőség vezetője, addig lesznek főállású szerkesztők és korrektorok, különben nem viszem tovább az ügyeket. Egyébként a közelmúltig két korrektori státust is sikerült megőrizni.

Most az történt, hogy a minimálbér összegének emelése után a Szvit – az ország egyik legnagyobb kiadója – arra hivatkozva, hogy nem tudja kigazdálkodni minden munkatárs bérét, az állomány egy részét márciusi hatállyal elbocsátotta. A dolognak nincs nemzetiségi attitűdje, mert a lembergi központban is sok nyugdíjaskorú szakember „került lapátra” a nemzetiségi szerkesztőségek munkatársaival együtt.

– Milyen következményei lehetnek az ungvári magyar tankönyvszerkesztőség megszűnésének?

– A legsúlyosabb következmény a tankönyvek, mindenekelőtt a fordításos könyvek eddig sem makulátlan szövegének jelentős minőségromlása lesz. A magyarsághoz egyáltalán nem kötődő, csupán a minél nagyobb profitra hajtó Kárpátokon túli kiadók – mintegy tíz éve a magyar nyelvű tankönyvek kiadásába az állami Szvit mellett a magánvállalkozásként működő csernovici Bukrek Kiadó is bekapcsolódott – tapasztalataim szerint a tankönyvfordítást pusztán manuális, a billentyűk nyomogatásából álló tevékenységnek tekintik. Egyáltalán nem érdekli őket, mi van a tankönyvekben, készek összefüggéstelen, központozás nélküli betűhalmazt is kiadni, erre a mi kiadónk már szolgáltatott precedenst a román nyelvű tankönyvek esetében. A hágón túliak nem hajlandók tudomásul venni, hogy a tankönyvfordítás időigényes, nagy szellemi erőfeszítést és összpontosítást követelő alkotói folyamat, amit a számítástechnika használatával sem lehet lerövidíteni. Mi több, korábban a tankönyvfordítás tudományos tevékenységnek minősült, amit beszámítottak a disszertációk védésénél.

Vagyis azért van szükség – természetesen a felkészült fordítók mellett – hivatásos szerkesztőkre és korrektorokra, hogy ne jelenhessen meg selejt. Sajnos ebben a tekintetben az utolsó órában vagyunk, mert a korábban főállásban dolgozó tankönyvszerkesztőkből, korrektorokból nagyon kevés van, valamennyien nyugdíjaskorúak vagyunk, utánpótlást pedig a kiadónk – kezdeti fogadkozása ellenére – nem nevelt.

– Megoldást jelentene-e, ha egy kárpátaljai magyar tankönyvkiadó venné át a nyugat-ukrajnaiaktól az iskolai tankönyvek kiadását, hiszen önök Kárpátalján végeznek minden munkafázist a könyvek fordításától a nyomtatásig bezárólag?

– Elvben ez lehetne a megoldás, mert a könyvelésen, adminisztráláson kívül tényleg minden technológiai folyamatot mi végzünk Ungváron. Csakhogy a tankönyvek kiadási jogának megszerzése pályáztatással történik, s a két kiadónak megvannak a jól bejáratott kapcsolatai az oktatási tárca döntéshozóihoz, így nincs semmi esélye annak, hogy valaki kívülről „labdába rúghasson”. Mindazonáltal kellene találni valamilyen megoldást a KMKSZ, KMPSZ, a Rákóczi-főiskola és az anyaország összefogásával, hogy ne szűnjön meg a kárpátaljai tankönyvkiadás hét évtizedre visszatekintő szakmai háttere, mert abban aligha reménykedhetünk, hogy az ukrán állam támogatásával valaha is magyar tankönyvszerkesztőség jön létre.

– Mi a helyzet a 2017–2018-as tanév eredeti és fordításos tankönyveivel?

– Idén a 9. osztály tankönyvállományának új tanterv szerinti cseréje esedékes. Kiadónkban már nyomdakész állapotban van a Magyar nyelv és az Irodalom könyv. Továbbá hat fordításos tankönyvet, a Mértant, Informatikát, Ukrajna történetét, A jogtudomány alapjait, az Algebrát és a Fizikát fogjuk készíteni. A két utolsó kivételével már mindegyik kötet a fordítóknál van. A szerkesztést és a korrektúrázást szerkesztőségünk volt munkatársai végzik majd szerződéssel. Sajnos, nehezíti a hatékony munkát, hogy az ukrán nemzeti valuta korábbi értékvesztése következtében megalázóan alacsony a tankönyvfordítás – nagyrészt még a devalváció előtt megállapított – honoráriuma, szerkesztői, valamint korrektori díjszabása. Ennek a problémának a megoldása kulcsfontosságú, mert ha nem nő a javadalmazás, akkor a jövőben nehéz vagy lehetetlen lesz megfelelő felkészültségű, tapasztalt fordítókat és más szakembereket találnunk.

Rehó Viktória