A miniszteri kabinet eltörölné a minimális cigarettaárak megállapítását

2017. június 13., 08:25

A miniszteri kabinet javasolja a Legfelső Tanácsnak a minimális nagy- és kiskereskedelmi ár kötelező megállapításának eltörlését a dohányáruk és az ipari dohánypótlók esetében – jelentette az Ekonomicsna Pravda. A kormány már benyújtotta az erre vonatkozó törvénytervezetet a parlamentben.

Az Olekszandr Daniljuk pénzügyminiszter által jegyzett dokumentum indoklása szerint a minimális nagykereskedelmi és fogyasztói ár bevezetése a dohányárukra ellentétes a 2011/64/EU európai uniós direktívával. Hasonló mechanizmust néhány uniós tagországban is bevezettek az elmúlt években, ám az Európai Unió 2000–2010. évi határozatai alapján eltörölték azt.

„Ily módon a dohányáru minimális fogyasztói árának megállapítását az EU Bizottsága és az EU bírósága valószínűleg a verseny megsértésének és az EU 2011/64/EU direktívájával kapcsolatos vállalások megsértésének fogja tekinteni” – olvasható a dokumentumban.

Az Ekonomicsna Pravda emlékeztet, hogy az Állami Fiskális Szolgálat egy tavaly elfogadott törvényi rendelkezés nyomán még márciusban kidolgozta a kormánynak a dohányáru minimális nagykereskedelmi és fogyasztói árának megállapítására vonatkozó rendelet-tervezetét, melynek értelmében a füstszűrős cigaretta csomagjának nagybani, illetve fogyasztó árát 21,1, illetve 22,44 hrivnyában állapították volna meg, míg a füstszűrő nélküliekét 18,25 és 18,84 hrivnyában.

Korábban az Európai Unió jelezte, nem ért egyet a dohányáru kötelező minimális árának bevezetésével Ukrajnában. Ugyanakkor az EU rámutatott, hogy Ukrajnának jogában áll szabadon meghatározni a dohányáruk jövedéki adójának minimumát.

(epravda.com.ua/Kárpátalja)