Vasadi Péter: Viszockijnak

2017. június 7., 11:11 , 856. szám

Ki gondol még rád,

te énekes uhu?

Tán Danielle, s ha ő,

kinek a karjaiban?

Ha ugyan él még.

Őserdő-szerelem, hova lettél.

De a hangod, Viszockij, a benyakalt

vodka után rekedten fölfele

kúszott, áttörve s deszkacsutakra

vetve szét a vörös padlást,

s romok s ég közt meglőtt

madárként verdesett, kalimpált

mind magasabbra, s lestük,

mikor kezd végre visszazuhanni,

hogy rántsa a koszlott mélybe

a vassisakos rendet, mely

félelmében mégis elkoptatta

magát, s törte tovább, zúzta

alul a gitárod, jajgatva

recsegett a húrja, azt hittük,

két tomboló markod közt

darabokra esik; ma is

tépi a hangod fülemet.

Elvégezted, amit magadra kiróttál,

te lágy szellő, eszelős kiabálás,

simogató haláltusa, győzelem-

ittas gyűlölete mindenféle

erőszaknak, Viszockij, te szabadság.

 

 

Kortárs líránk kiemelkedő alkotója, Vasadi Péter – aki június elsején 91. életévét töltötte be – nemrég írott versében Vlagyimir Szemjonovics Viszockijnak állít emléket. De ugye milyen furcsa így, teljes nevén említeni a XX. század világhírű orosz bárdját, színészét, hisz ő valamennyi ismerőjének szemében egyszerűen csak Viszockij, akinek gitárral kísért dalait, ha valaki egyszer hallotta, sosem tudja elfelejteni.

Erről a kitörölhetetlen élményről és emlékről, a rekedtes hang és jellegzetes gitárjáték átütő erejéről szól Vasadi Péter verse. Igaz, a felvezető kérdés – „Ki gondol még rád, te énekes uhu?” – olyan benyomást kelt, mintha elfelejtették volna az emberek egykor rajongásig szeretett énekesüket. Nos, ennek nem könnyű utánajárni, de annyi bizonyos, hogy szerzőnk igazi értőként emlékezik meg az orosz művész szuggesztív énekhangjáról.

Ezért mondja, hogy e hang „ma is tépi a fület”. De az sem minősül mellékes körülménynek, amit e hang „a vassisakos rend” lebontásában képes volt elvégezni. Ezt erősíti meg a költemény zárlata, mikor szerzőnk e hangot egyszerre nevezi „lágy szellőnek” és „kiabálásnak”, mely valóban „győzelemittas gyűlölete” volt „mindenféle erőszaknak”, és amely egyszerűen maga volt a szabadság…

Penckófer János