A helyi tehetségek mellett fellépett a Kokas Banda is

Pünkösdi ünnepség Zápszonyban

2017. június 7., 13:28 , 856. szám

Ötödik alkalommal szervezett pünkösdi ünnepséget a zápszonyi kultúrházban a KMKSZ Zápszonyi Alapszervezete. Az ünnepi műsorban fellépett a helyi református gyülekezet Balogh Henrietta vezette kórusa, a Zápszonyi Fecske Óvoda és a helyi kultúrház népművészeti csoportja, valamint a péterfalvai Kokas Banda.

Csatáry Zsolt, a KMKSZ Zápszonyi Alapszervezetének elnöke köszöntőbeszédében elmondta, hogy az alapszervezet legfőbb feladatának tartja a hagyományápolást, nemzeti múltunk, identitásunk ápolását és megőrzését. „Múltunk ismerete nélkül nincs sem jelenünk, sem jövőnk. Ezért fontosak ünnepeink, ünnepi szokásaink, amelyek magukba foglalják történelmi ünnepeinket, és legalább ennyire fontosak egyházi ünnepeink is, melyek közül ma a pünkösdöt méltattuk.” A KMKSZ-alapszervezet elnöke elmondta, hogy ezzel a zápszonyi rendezvénnyel hagyományt teremtettek, hisz a kultúrházban ötödik alkalommal ünneplik piros pünkösd napját.

Pünkösd vasárnapja idén egybeesett, nemzeti összetartozásunk napjával, a trianoni békediktátum aláírásának 97. évfordulójával. Szántó Edit, a KMKSZ Bátyúi Alapszervezetének elnöke elmondta, hogy mi mindent veszítettünk az országunkra 1920. június 4-én ráerőltetett békediktátum aláírásakor. De hangsúlyozta: ez a föld a mi lelkünkben magyar föld marad, amíg leszünk még néhányan, akik magyarokként akarunk itt élni.

Sin József, a Beregszászi Járási Tanács és a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke ünnepi beszédében ugyancsak méltatta nemzeti összetartozásunk ünnepét, kiemelve azt a támogatást, amelyet Magyarországtól kap a kárpátaljai magyarság.

Bacskai László, Zápszony polgármestere figyelmeztetett: közösségünk jövőjét az elvándorlás veszélyezteti a leginkább, azért kell ma leginkább imádkoznunk, hogy falvaink megmaradhassanak magyarnak.

Csatáry Zsolt köszöntötte a rendezvényen Milyó Erika zápszonyi családorvost, aki Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia székházában elsőként vehette át a legjobb kárpátaljai családorvosnak járó díjat. Milyó Erika köszönetet mondott Csatáry Zsoltnak a jelölésért, a lakosoknak pedig a sok szavazatért. Végül nagyon jó egészséget kívánt mindenkinek.

A Balogh Henrietta énekkarvezető és Cseresznye Albert református lelkész vezette Zápszonyi Református Kórus a pünkösdhöz kapcsolódó református ifjúsági énekeket, valamint a „Mindenkoron áldom az én Uramat...” kezdetű zsoltárt énekelte. A Zápszonyi Fecske Óvodába járó bátor és lelkes gyerekek szép pünkösdi műsora után a helyi iskolásokból szervezett, Dávid Lívia által felkészített Rózsaforgó tánccsoport tagjai mutattak be pünkösdölő műsort. Nagy Eugénia az Ismerős Arcok Egy vérből vagyunk című dalát énekelte. A nagy tánccsoport egy moldovai táncot adott elő, a Rózsaforgó csoport pedig egy magyar csárdást.

Végül a Kokas Banda adott fergeteges koncertet a felújított zápszonyi kultúrházat megtöltő közönség nagy örömére. Az est táncházzal és állófogadással zárult.

Badó Zsolt