Az ukrán agrárminisztérium szerint a késői fagyok miatt csaknem 30 százalékkal kevesebb gyümölcs érik be az országban

2017. május 30., 09:49

A még májusban is előforduló fagyok komoly károkat okoztak idén az ukrán mezőgazdaságnak, az agrárminisztérium előrejelzése szerint a gyümölcstermés a vártnál 29 százalékkal kevesebb lesz, 2,46 millió tonna helyett csupán 1,76 millió tonna – hozta nyilvánosságra hétfőn legfrissebb prognózisát a tárca sajtóosztálya.

A minisztérium adatai alapján a késő tavaszi fagyok leginkább a meggy-, a cseresznye-, az őszi- és a kajszibarack-, a nektarin, valamint a szilvatermésben tettek kárt. Ezekből a gyümölcsökből összesen 39 százalékkal kevesebbet, a korábban előrejelzett 476 ezer tonna helyett mindössze 292 ezer tonnát fognak tudni begyűjteni. Sárgabarackból a jelenlegi prognózis szerint 33,3 ezer tonna érik majd be, őszibarackból és nektarinból pedig 9,7 ezer tonna.

A zord időjárás komoly kárt tett a szőlőben is, amiből a várt 380 ezer tonna helyett csak 333 ezer tonna, mintegy 13 százalékkal kevesebb termés várható.

Ezen felül a nyugat-ukrajnai Rivne, Voliny és Lviv megyékben a hideg a búza- és az árpatermés csaknem tíz százalékát elpusztította.

Ukrajnában idén tavasszal is többször fagypont alá süllyedt a hőmérséklet. Még május 9–11-e között is mértek 0 Celsius-fok alatti hőmérsékletet az ország középső, északi és nyugati térségeiben. Az említett napokban a földfelszínen mért hőmérséklet helyenként a mínusz 8 Celsius-fokot is elérte.

(MTI/Kárpátalja)