Időutazás a Római Birodalomba

Olvasói levél

2017. május 24., 10:35 , 854. szám

A Nagypaládi Móricz Zsigmond Középiskola vezetősége, tanári kara, tanulói, szülői közössége hálásan mond köszönetet a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek és Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének, László Józsefnek, a Nagypaládon működő Kárpát-Pack Kft. ügyvezető igazgatójának, Virág Lászlónak, a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetsége elnökének, amiért jelentős mértékben hozzájárultak az iskola 12 tanulójának és 3 kísérő tanárának az Indulj el egy úton… Természetvédelmi Turisztikai Vetélkedő döntőjére való eljutásához.

A csapatok, az Önök anyagi támogatásának köszönhetően, szerencsésen megérkeztek a döntő előestéjén Seregélyesre. A finom vacsora elfogyasztása előtt lehetőségünk nyílt megismerkedni lakótársainkkal, akik Erdélyből (Szatmárról, Kézdivásárhelyből, Négyfaluból) és Nagykamarásról (Magyarország) érkeztek a döntőre.

Másnap a regisztrációt és a megnyitót követően tanulóink két fordulóban mérhették össze tudásukat a döntőbe került több mint 50 csapattal. Délelőtt az első fordulóban logikára épülő elméleti jellegű feladatokat oldottak meg a Bükk, a Mátra, a Cserhát és Erdély természeti látnivalói, Magyarok a világ nyolcezresein expedíció, természetismeret, természetjárás témakörökön belül. Délután a második fordulóban sok mozgást igénylő elméleti és gyakorlati (ügyességi, sportos) pontgyűjtő stratégiai játék feladatait kellett teljesíteniük. A kísérők részére Futó János geológus túravezetésével tartalmas földtani kirándulást szerveztek a Velencei-hegységbe. Uzsonna után, az eredményhirdetés előtt Kollár Lajos és Mécs László tartott érdekes előadást a Magyarok a világ nyolcezresein expedíciók történetéről Erőss Zsolt emlékére.

Szombaton ellátogattunk a Szent István Király Múzeum régészeti parkjába, a táci Gorsiumba, a kikapcsolódás antik szigetére. Ez Európa legnagyobb, tavaly megújult római kori szabadtéri régészeti parkja. Megismerhettük a Gorsium életét a II. századig bemutató állandó kiállítást.

Flora a virágok, a virágzás, a virágzó ifjúság, a tavasz istennője. A mondai hagyomány szerint tiszteletét Rómában Titus Tatius szabin király alapította meg. Ünnepét, a Floraliát, az I. pun háborúk idején vezették be, majd később vidám játékokkal egészítették ki – ekkor kapta a Ludi Florales elnevezést. Flora temploma felszentelésének ünnepe, a tavaszköszöntő ünnep az antik Rómában április 28-tól május 3-ig tartott. Ekkor az emberek virágdíszben, ünnepi öltözékben jelentek meg, otthonukat feldíszítették, mulattak, táncoltak, szórakoztak. A tavaszköszöntő ünnep vidám, játékkal teli hangulatát idézte fel számunkra a Gorsium Régészeti Parkban és Szabadtéri Kiállítóhelyen a több évtizedes múltra visszatekintő rendezvény, a Florália. Az antik világ e leglátványosabb és legnagyobb pompával megült eseményét évről évre felelevenítik itt, számos korhű programmal. A látványos, érdekes, interaktív programok különleges élményt nyújtottak – felejthetetlen varázslat, amelynek segítségével kétezer évet repültünk vissza az időben. Részesei lehettünk az időutazásnak, egy felejthetetlen ókori kalandnak, a Római Birodalom életében fontos szerepet játszó, hajdani Pannonia tavaszköszöntésének. Láthattuk Septimius Severus császár 202. évi bevonulását Gorsiumba. Megismerkedtünk a római és kelta harcosok életével a Famili Gladiatoria, a Legio Leonum Valentiniani, a Savaria Legio és a Legio X Gemina, valamint – a Szabadtéri Színház és a Trigodon Együttes közreműködésével – a felvonulás végén a gladiátorok világával. Megtekinthettük a gladiátorjátékokat a színháztérben. Felölthettük a légiósok ruháját. Élveztük a történelmi levegőt, nagyon jól éreztük magunkat. Ezután hazautazásunk előtt még megtekinthettük Székesfehérvár belvárosának látnivalóit. Az egykori Nagyboldogasszony-bazilika romjait bemutató Középkori Romkertet – Magyarország hivatalos Nemzeti Emlékhelyét, amely annak a bazilikának a maradványait rejti, ahol 37 magyar királyt koronáztak meg, és amelyet 15 végső nyughelyéül is választott. Megcsodálhattuk a Fehérvári jogot, a Városház tér közepén található Országalmát, a Székesfehérvár történelmi múltját szimbolizáló vörös márvány díszkutat. Az átélt eseményektől feltöltődve, boldogan érkeztünk haza.

Nagyon hálásak vagyunk támogatóinknak, hogy lehetővé tették számunkra e feledhetetlen élmények átélését.

Hálás szívvel és köszönettel:

a Nagypaládi Móricz Zsigmond Középiskola vezetősége,
tanárai, tanulói és szülői közössége