Kassák Lajos: Árnyékban
Vagyok és lenni szeretnék még sok ezer évig.
De nem így, Uram, ahogyan most kushadok
a kormos és irgalmatlan városokban.
Adj nékem kis házat, kicsi szőlős kerttel
fényességet nappal és békességet éjszakára.
Add nékem önmagamat úgy
ahogyan beszélni szeretek arcképeimről
alázatos harcaimról és aprócseprő szerelmeimről
sohsem fennhéjázón, senkit sem ingerelve
békés szomszédja ellen és Ellened sem
kit jónak mondanak és rossznak mondanak
mintha bizony ismernének a megátalkodottak.
Ha lenne kis házam, kicsi szőlős kerttel
elégedetten élnék, ha nem is gondolnál velem
jóság forrása, bánatok eligazítója
kit feledni örökre lehetetlen
s szolgálni gyönyörű megtiszteltetés.
Télen és nyáron s a nap minden órájában
kiállnék a kék verőfényes ég alá
hegedűvel a kezemben
hogy szálljon a dal, túl ezen a bús
és gyalázatos földön, hol torony és kémény
árnyékában oly elhagyott vagyok.
Kassák Lajos munkásságát az egész magyar avantgárd művészet legnagyobb teljesítményének szokás mondani, mert valóban az. E megítélés alapjául pedig nemcsak a Mester világhírű képzőművészeti alkotásai szolgálnak, hanem irodalmi tevékenysége is. Ki ne ismerné például ezt a verscímet: A ló maghal, a madarak kirepülnek. S ki ne hallotta volna már e költemény sok híres megfogalmazása közül például a két következő verssort, mely a mű lezárása is: „én KASSÁK LAJOS vagyok / és fejünk fölött elröpül a nikkel szamovár”.
De rendkívüli képességű, újító szerzőnknek érdemes szemrevételezni azon költeményeit is, melyek alkotói korszakának későbbi éveiben születtek. Ezeken egyértelműen a klasszicizálódás jelei mutathatók ki. Míg A ló meghal, a madarak kirepülnek című hosszúversét sokan érthetetlennek tekintik, az itt olvasható Árnyékban egészen más. E vers gondolatvezetése korántsem csapongó, nincsenek benne meghökkentő képek és képzettársítások. Ráadásul az Árnyékban úgy is olvasható, hogy tudjuk: nemzetközi hírű alkotónknak öregkorában valóban komoly mellőzéssel, elmagányosodással kellett megküzdenie…
Penckófer János