Nemzetközi kollégiumi focitorna Ungváron

2017. április 26., 12:30 , 850. szám

Pénteken a megyeközpontban megrendezték az I. Kárpátaljai Magyar Kollégiumi Focitornát az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetének (UMOTI) szervezésében. A rendezvény nemzetközivé nőtte ki magát, hiszen az induló öt csapat közül négyben kárpátaljai magyar diákok, egyben pedig az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) orvosi karán tanuló színes bőrű vendégdiákok futballoztak.

Spenik Sándor, az intézet dékánja üdvözölte a megjelenteket. Rezes József, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal Nemzetiségi és Egyházügyi osztályának vezetője rövid köszöntőbeszéddel buzdította a játékosokat és azt kívánta, győzzön a jobbik. Az egyetem 4. számú kollégiuma előtt tavaly augusztusban a magyar kormány támogatásával épített műfüves sportpályán megkezdődött a kispályás futballtorna, amelyen az UNE UMOTI képviseletében a matematika szak diákjainak, az UNE 4. számú kollégiumának, az Ungvári Szent György Katolikus Kollégiumnak, az UNE orvosi kara „idegenlégiósainak” és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola diákjainak – a Pásztor Ferenc Szakkollégium csapatai rúgták a bőrt.

A torna célja az volt, hogy közösségi alkalmat teremtsenek a labdarúgást kedvelő kollégisták számára. A szervezők nevében Bence Norbert, a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetségének aktivistája elmondta, igyekeztek színvonalasan megszervezni a tornát, nehéz volt bírót találni, de megoldották. Minden egyes alkalommal tanulnak a hibáikból. A mérkőzések 24 percesek voltak. A szeles időjárás ellenére sokan szurkoltak kedvenc csapatuknak, nekik köszönhetően is emelkedett hangulatban zajlott az esemény. Igazi küzdelemben játszották végig a 10 mérkőzést. Minden csapat négy alkalommal lépett pályára, így alaposan elfáradtak a diákok a meccseken. A szoros küzdelem eredményeképpen az első helyet az orvosi kar „idegenlégiós” csapata vívta ki, a beregszászi Pásztor Ferenc Szakkollégium focicsapata második helyen végzett, az UNE magyar kara – harmadik lett. A győzteseknek Vida László, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának vezető konzulja, Ihor Korol, az UNE rektorhelyettese, Spenik Sándor dékán, Zubánics László, az Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézet dékánhelyettese nyújtotta át a serlegeket és az okleveleket a részt vevő játékosoknak pedig az emléklapokat. A vendégek hangsúlyozták, fontos, hogy a diákévek ne csupán tanulásról szóljanak, kell a sport és a szórakozás is. A magyar diplomata örömmel tapasztalta, hogy a diákok élettel töltik meg a tavaly létesített sportpályát és ezzel egyidejűleg óvják is azt.

Különdíjakat is kiosztottak: Kiss Dávid és Hidi Sándor kapta a legjobb játékosnak járó oklevelet, Fekete Róbert és Boldog Árpád lett a legjobb kapus, Kiss Dávid pedig a gólkirály. A szervezők külön köszönőlevelet nyújtottak át a két szponzornak, Spenik Sándornak és Zubánics Lászlónak. A programot támogatta a Kárpátaljai Magyar Oktatásért Alapítvány.

Az eredményhirdetés és az emlékfotózkodás után a csapatokat bográcsgulyásra hívták, melyet a közeli parkban főztek. A visszajelzések alapján is elmondhatjuk, hogy a résztvevők jól érezték magukat, örültek, hogy játszhattak ezen a tornán és várják a következőt.

Rehó Viktória