„Kárpát földje magyar”
Egy pécsi költő – felvidéki és székely felmenőkkel
Székely László pécsi poéta számára nem ismeretlen föld Kárpátalja. A KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének és Nagyszőlősi Alapszervezetének a rendezésében lebonyolított mostani, március 15–16-i előadás-körútja már a 37. kárpátaljai látogatása volt, s a későbbiekben is szívesen visszatér szűkebb pátriánkba. Mostani előadás-sorozata kapcsán lapunk munkatársa bővebben elbeszélgetett a költővel.
– Archaikus önéletleírásom c. versében megemlékezett a Felvidékről kitelepített édesanyjáról. Pontosan honnan telepítették ki őt és családját a hírhedt 1947-es szlovák–magyar lakosságcsere során?
– Édesanyám még csak 16 éves volt, amikor családját 1947. április 29-én deportálták a galántai járási Alsószeli községből. Anyai nagyapám méhészként dolgozott, anyai nagyanyám pedig tanítónő volt, ám Csehszlovákiában a II. világháború után magyar pedagógusok nem kaptak állást. Kitelepítésüket követően aztán Baranyában leltek új otthonra. Székely felmenőim, édesapám szüleinek pontos származási helyét nem ismerem, sem rokonaimat Erdélyben. Édesapám már Baranyában született. Ennek ellenére lelki kötődést érzek a Székelyföld iránt, a verseim alapján pedig többek szerint székely góbé észjárásom van. Amúgy nagyon fajsúlyos verseket írok keresztrímben s időmértékben…
– Mit szeretett volna elérni a Kárpát körút 777 c. kötetével?
– A kötet 2015. március 15-én jelent meg, s két versciklus alkotja: az Elindultam vert hazámból és a Mi, büszke magyarok. Az elsőben – verses körutazás keretében – be akartam mutatni a Kárpát-medencei magyarság összetartozását, az egybekapcsolódásunkat. Megjegyezném viszont, hogy még a mi dunántúli svábjaink némelyikének is erős magyar identitása is van. Úgy beszélnek például Vereckéről, hogy őseik – ahogy rímbe szedtem: őseink – ott jöttek be, Árpád vezetésével. Miközben a saját német hagyományaikat is ápolják. Kettős kötődésűek… A másik versciklus magyar kultúránkról szól, s nemzetféltésem érzését is megjelenítem bennük. Sőt nem „csak” nemzetünk, hanem Európa féltését is. Az utóbbi jelenik meg például a műsoromban elhangzott, Európa tánca c. költeményemben, melyben ez a tánc haláltánc. Nem lenne szabad megengedni a migránstömegek betelepülését Európába, mert más vallású, más világlátású, más kultúrkörhöz tartozó emberek beáramlásáról van szó, akik nem illeszkednek be a mi civilizációnkba. Egyébként ezeket a verseket még egy-két évvel a mostani migrációs hullám előtt írtam, és váteszi költeményeknek bizonyultak. De voltak előjelek, hiszen már a mostani migrációs válság előtt is megindult, ha nem is ilyen mértékben, a más kultúrájú emberek betelepülése: a törököké az NSZK-ba már rég, a volt francia és brit gyarmatok lakóié Franciaországba, Angliába, és Olaszországba is beszivárogtak e más kultúrkörhöz tartozó migránsok. Pedig Európának meg kell maradnia keresztény Európának, és vissza kell térnie a gyökereihez. S visszatérve hozzánk, magyarokhoz, azt az üzenetemet is megfogalmaztam e ciklus verseiben, hogy március 15-nek nem lenne szabad a napi politika színterévé válnia, hanem pártokra való tekintet nélkül az egész nemzet szabadságáról kellene szólnia. Az összetartozásunkat kellene erősítenünk március 15-én – és nem csak március 15-én…
– Kötetében az anyaországi magyarok számára is bemutatja az elcsatolt területek magyarságát. Hogy tapasztalja, a magyarországi társadalom, mellyel a Kádár-korszakban szinte el akarták feledtetni a határon túli magyarságot, hogyan viszonyul most hozzánk, ezen belül kárpátaljaiakhoz? Erősödött-e a velünk való összetartozás érzése?
– Azt tapasztalom, hogy a rendszerváltás és a határok nyitottabbakká válása révén megerősödtek a családi, rokoni kapcsolatok, és a határon túli, részben magyarlakta vidékekre irányuló turistautak is sokat segítettek abban, hogy az anyaországiak megismerjék a határon túli magyarokat. Ismeretségek születtek a határok különböző oldalain élő magyarok között, az anyaországiak érzelmileg is jobban kötődnek a határon túliakhoz, s a magyarországi társadalomnak az elszakított területek magyarsága iránti érdeklődése is erősebbé vált. Persze, elsősorban azokra a területekre figyelnek, melyeken nagy lélekszámú magyar nemzetrészek élnek, mint például Erdély. Kárpátalját viszont inkább csak az északkeleti határvidéken élők ismerik, vagy például az én köreimbe tartozókat érdekli, mi is történik az itteni magyarsággal. Mivel a feleségem kárpátaljai, az így kialakult emberi kapcsolatok révén kezdtem e vidékre járni, ám ez a mostani az első itteni irodalmi előadás-sorozatom. Amúgy viszont Kárpátalja nincs annyira benne a magyarországi köztudatban, ezért erősíteni kellene e vidék marketingjét.
– Végezetül érdekelne: mit üzen nekünk, kárpátaljai magyaroknak?
– Amit Epigramma c. versemben leírtam: „Három szót üzenek: véssed jól mind az eszedbe,/ s hagyd örökül, ha kihunysz: Kárpát földje magyar.”
Lajos Mihály
