„Ez lesz az áttörés éve Kárpátalján”

2017. március 22., 18:58 , 845. szám

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára a beregszászi és a munkácsi március 15-i ünnepségeken jelentette be, hogy folytatják az Egán Ede Gazdaságfejlesztési Programot. Az államtitkár bizakodóan kijelentette: „Az idei aranybetűkkel jegyzett év lesz Kárpátalja és a kárpátaljai magyarság életében.” Az ünnepséget követően Magyar Leventét kárpátaljai látogatásáról és az aznap meghirdetett gazdaságfejlesztési programról kérdeztük.

– Miért tartotta fontosnak, hogy idén a kárpátaljai magyarokkal ünnepelje március 15-ét?

– Mindig örömmel jövök határon túli területekre, különösképpen Kárpátaljára ezekben az években, amikor nehéz helyzettel szembesül az itteni magyarság. Fontosnak tartom azt, hogy a magyar kormány személyes jelenlét által is folyamatosan demonstrálja azt, milyen nagy elkötelezettséggel munkálkodik azon, hogy az itteni magyar élet könnyebb legyen, évről évre javuljanak a feltételek, még olyan viharos környezetben is, mint amilyen a jelenlegi ukrán belpolitikai helyzet. Tudjuk azt, hogy milyen óriási nehézséggel néz szembe az itteni magyar közösség, nemcsak a háborúra gondolok, nemcsak a szinte kilátástalan gazdasági helyzetre, hanem elsősorban azokra a törvényjavaslatokra, törekvésekre és tervekre, amelyek megfogalmazódtak az elmúlt időszakban. Tegnapi fejlemény például, hogy a kettős állampolgárság ellehetetlenítésére terjesztett be az elnök javaslatot. Ezekkel szemben közös erővel kell fellépnünk, mert nem elfogadható, hogy 2017-ben, amikor Ukrajna egy válságos, de egyben komoly reményekkel kecsegtető időszakot él, akkor letérjen arról az európai útról, amelyre rálépett az elmúlt években.

– Az imént, az ünnepségen mondott beszédében jelentette be, hogy a magyar kormány folytatja tavaly indult kárpátaljai gazdaságfejlesztési programját, amelyre idén tízszer annyi forrást szánnak…

– A legkézzelfoghatóbb, a legérdemibb eszköz Kárpátalja megsegítésében az a hatalmas gazdaságfejlesztési program, amit 2016-ban indítottunk, és amelynek keretében ezidáig jó kétmilliárd forintot mozgósítottunk, amiből több mint ezer kárpátaljai magyar vállalkozót segítettünk gazdasága, vállalkozása fejlesztésében, bővítésében, modernizálásában. Azonkívül mintegy 13 ezer gazdának a földbemérését támogatjuk, ami azt szolgálja, hogy ezek az emberek, miután rendbe tesszük a földnyilvántartásukat, elindíthatják az önálló gazdasági tevékenységüket.

Idén 20 milliárd forint áll rendelkezésre ennek a programnak a folytatására. Ez lesz az áttörés éve Kárpátalján, 2017 minden olyan feltételt felkínál, ami ahhoz kell, hogy úgy tekintsünk majd vissza erre az évre, mint amikor megmozdult igazán valami. Egyrészt van egy politikai összefogás az itteni magyar erők között, ami alapfeltétele ezen program sikerének. Másrészt azok a vállalkozók, akiket ez a program érint, megtanultak pályázni az elmúlt egy évben, értik, hogy milyen feltételeket kell teljesíteniük. Mindez feljogosít bennünket arra a megalapozott reményre, hogy 2017-ben ez a húszmilliárd forint kellő haszonnal fog felhasználásra kerülni. Reményeink szerint olyan nagy beruházások indulnak majd el, amelyek évtizedek múltán is fenntartják azt az új gazdasági struktúrát, amelynek a kiépítésén fáradozunk. Illetve meg tudunk segíteni akár több tízezer magyar vagy ruszin gazdát, hogy beszállítói piacokhoz jusson ezen beruházások által. Elsősorban a mezőgazdaság tartja el ezt a népességet, és arra törekszünk, hogy az itteni, falusi, kisvárosi életforma egzisztenciális értelemben egy minőségileg jobb dimenzióba kerüljön. Emellett persze az ipart is támogatjuk, mert munkahelyek kellenek közvetlen értelemben is az iparban. Erre a hatalmas kiinduló összegre tudunk építeni, és mindezen terveket egy széles összefogás keretében meg tudjuk valósítani.

– Marad továbbra is a három pályázati kategória: vállalkozásfejlesztés, mezőgazdaság és turizmus?

– A kispályázatok tekintetében két kategóriát hirdetünk meg idén. Az egyik a mezőgazdaság, a másik a vállalkozásfejlesztés. A nagy vállalatok tekintetében pedig – ez ötvenmillió forint fölötti beruházásokat jelent – mezőgazdasági feldolgozóipar és ipari tevékenység kategóriákban hirdetünk pályázatokat. Ezzel az a célunk, hogy a megtermelt mezőgazdasági javak magas színvonalon kerüljenek feldolgozásra, és a hozzáadott érték itt, Kárpátalján kerüljön előállításra. Az iparban pedig egyértelműen a munkahelyteremtés a lényeg. Olyan vállalatokkal tárgyalunk, akik akár hét-nyolcszáz munkahelyet hoznának létre a következő egy-két év során, amennyiben a támogatás konstrukciójáról meg tudunk állapodni, és erre minden esély megvan.

– A tavalyi évben forráshiány miatt nem támogatott pályázók mire számíthatnak idén?

– A forráshiányos pályázatokat maradéktalanul beemeltük a támogatási körbe, ezeknek zajlik a kifizetése és hamarosan le is zárul. Tehát mindenki, aki érvényes, jó pályázatot nyújtott be és forráshiány okán nem került támogatásra 2016 során, az hamarosan megkapja a támogatást.

Badó Zsolt