Közös tulajdonba vehető-e a családi ház?

2017. február 15., 09:38 , 840. szám

„Miután összeházasodtunk a feleségemmel, szereztünk egy telket, s azon családi házat építettünk. A telek és a ház valójában mindkettőnk tulajdona, de az ingatlantulajdoni regiszterben csak a feleségem szerepel tulajdonosként. Miként lehetne engem is társtulajdonosként feltüntetni a tulajdonosi dokumentumokban és a nyilvántartásban túlzottan sok utánajárás és kiadás nélkül?”

– Némileg zavaró a „valójában mindkettőnk tulajdona” kifejezés, hiszen így nem egyértelműek a tulajdonviszonyok. Az ingatlantulajdon állami nyilvántartásától függetlenül létezniük kell a tulajdonjogot megalapozó, esetleg azt igazoló dokumentumoknak, amelyek rögzítik a tulajdonos vagy tulajdonosok kilétét.

Hogy melyek lehetnek ezek a dokumentumok esetünkben? A levélből nem derül ki, hogy a telek mikor került a tulajdonukba, s az sem, hogy mikor épült a ház, holott az elmúlt években meglehetősen sokat változtak az ingatlantulajdon igazolására és nyilvántartására vonatkozó jogszabályok. Így például a Földtörvénykönyv 126. cikkelyének 1. pontja 2013-ig előírta, hogy a földrészleg tulajdonjogát állami okirat (державний акт) igazolja. Az Állami Földbizottság egy 1999-es rendelkezése pedig kimondta, hogy a társtulajdonosoknak kiadott földtulajdont igazoló okirathoz kötelezően mellékelendő az adott földterület társtulajdonosainak jóváhagyott névjegyzéke.

2013. január 1-jétől az ingatlantulajdonra vonatkozó jogok regisztrációjának új rendszere lépett életbe. Ettől kezdve – egészen 2016. január 1-jéig – az újonnan kialakított földterület tulajdonjogáról (beleértve a közös tulajdont is) ingatlantulajdoni bizonyítványt (свідоцтво про право власності на нерухоме майно) állítottak ki. 2016-tól viszont a vonatkozó jogszabályok nem írják elő az ingatlantulajdoni bizonyítvány kiadását.

Tavaly ősszel változtak az ingatlanokhoz fűződő tulajdonosi jogok és terhek állami regisztrációjára vonatkozó szabályok. Azóta a regisztrációs eljárást követően a tulajdonos kivonatot igényelhet a tulajdonjogok állami nyilvántartásából tulajdonának bejegyzéséről. A szabályozás értelmében a kivonatot elektronikus formában adják ki, de – az igénylő külön kérésére – papíron is elkészíthetik. Ez utóbbi esetben a regisztrációt végző tisztviselő aláírása és a hivatal pecsétje is szerepelni fog a dokumentumon.

Ha a tulajdonjogot igazoló dokumentumokban a szóban forgó földterület és ingatlan közös osztatlan tulajdonként szerepel, a regiszterben viszont tévesen mást tüntettek fel, önök a vonatkozó szabályozás alapján (Вимоги до оформлення заяв у сфері державної реєстрації речових прав на нерухоме майно та їх обтяжень, затверджений Наказом Міністерства юстиції України від 21.11.2016 № 3276/5) kérvényezhetik a hiba kijavítását.

Előfordulhat, hogy a tulajdonjog valóban egy személyre, a feleségére lett bejegyezve. Ebben az esetben kezdeményezni kell az ingatlan és a telek tulajdonjogi helyzetének megváltoztatását, azt követően pedig a szükséges módosítások elvégzését a regiszterben.

Amennyiben egyetértés van a házastársak között az ingatlan közös tulajdonba vételét illetően, szerződéskötéssel rendezhetik az ügyet. Az ilyen szerződés közjegyző által hitelesítendő, ennek költségeit tehát mindenképpen vállalniuk kell.

Más a helyzet, ha a feleség nem kíván beleegyezni az ingatlan közös tulajdonba adásába. Amennyiben a ház és a telek nem ajándékozással vagy öröklés útján jutott a felesége birtokába, illetve nem az ő házasságuk előtt szerzett tulajdonából vásárolták azokat, mindkettő a házasság ideje alatt szerzett közös tulajdonnak minősül, amelyekből önt tulajdonrész illeti meg. Jogában áll tehát a bírósághoz fordulni, s keresetében kérni a jogosultsága megállapítását, illetve szükség esetén a tulajdonrésze kijelölését. Amennyiben a bíróság az ön javára dönt, ezen határozat alapján kezdeményezheti a tulajdonjoga állami regisztrációját.

hk