Vasárnapi üzenet: 2017. január 22.

2017. január 22., 08:47 , 836. szám

„Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” Zsoltárok 90, 12

„Nincs időm, kevés az időm, kifutok az időből, állandó időzavarban vagyok.”

Gyakran emlegetett mondatok, melyek talán már mindannyiunk szájáról legalább egyszer felhangoztak. Személy szerint úgy látom, hogy az ember, amíg földi életét éli, az idő fogságában van. S most nem is Stephen King írására gondolok, hanem arra, hogy az, ami áldás kellene, hogy legyen számunkra, talán már régen átokká lett. Időfogság, ami egyrészt időhiányban mutatkozik meg, másrészt annak elpazarlásában. Idő – ami önmagában jó, mégis nagyon sokszor a kárunkra van. Gyorsabb, fejlettebb a világunk, mégis kevesebbre érkezünk olykor.

Különös tulajdonságai vannak mégis az időnek. Egyrészt rohan – amikor valami jó, kívánt és kért dolog történik, akkor mintha kevesebb lenne belőle; amikor valami rossz, esetleg egy tragédia, mintha megállna, lelassulna. Rendkívül zavaró tulajdonsága olykor az, hogy egyszerűen eltűnik az idő – egyszer még kezünkben tartjuk az eseményeket, később már nem tudjuk irányítani azokat. „Nem értem a gyermekem viselkedését, korábban könnyebb volt nevelni, és hallgatott a jó szóra. Eltűnt az idő, amit vele tölthettem volna, és most már késő. Eltűnt az idő, amit a páromra kellett volna szánnom, azóta mintha minden nehezebb lenne...” Alattomosan eltűnő idő. S mégis a legnagyobb vágyunk az időutazás. S talán nem is amolyan filmes, hollywoodi mintára, de kinek az életében nincs olyan esemény, történés, esetleg döntés, amit ne változtatna meg szívesen? S a klasszikus címe már meg is változott: Vissza a múltba...

Hogyan szemléli a Biblia az időt? A Szentírás tanítása szerint a földi időnk eleje a teremtés, a vége az utolsó ítélet lesz. E kettő közé helyez el mindent, s e kettő között értelmezi a világot. Jó lenne olykor nekünk is a Biblia időszámítását megérteni. Ha e két pont közé helyeznénk életünket, akkor talán teljesen másképpen látnánk önmagunkat és magát Istent is. Jó lenne, ha a teremtés és majd Jézus Krisztus visszajövetele határozná meg minden időnket. Nem is olyan rég ünnepeltük karácsony ünnepét, jó itt emlékezetünkbe idézni, hogy az időszámítás is a megszülető Egyszülötthöz igazodik: Krisztus előtt és Krisztus után. Ő a történelemnek és az életünknek a közepe.

Mit mutat az idő? Mit mutat az, hogy ma már lassan egy hónapja 2017-et írunk? Megmutatja a mulandóságot. Azt a lényeges dolgot, amit oly sokszor kihagyunk életünk képletéből. Az emberi élet mulandó. Repülnek az évek, de mire haladunk, hová jutunk? Gondolkodjunk el ezen! Miért feneklett meg életünk csónakja? Talán nem azért, mert nem adtuk meg a kellő időt, minden percünket és napunkat az idő Urának?

Mégis mire adatott az idő, miért kaptuk ajándékba Istentől? Arra, hogy felismerjük Őt! Felismerjük a dolgok mögött, lássuk Őt, cselekvését és ne a véletleneket. Arra kaptuk, hogy felismerjük és megismerjük az Urat.

Hogyan igazodjunk el ebben a sokféleségben? A felismerés és megismerés mellett, legyen egy fontossági sorrendünk! Nem lesz mindenre időnk ezen az éven sem, az képtelenség lenne! Állítsunk fel egy rangsort, hogy melyek azok a legfontosabb dolgok, amelyeket feltétlenül meg kell tennünk, el kell végeznünk. Legyen minden napunknak, hetünknek és hónapunknak egy fontossági sorrendje. Tervezzünk, de tervezzünk az Istennel!

Luther Márton mondta egyszer: „Ma különösen sok dolgom lesz, ezért a szokásosnál tovább imádkozom.” S magának az Úr Jézusnak az életén is jó látni, hogy mindenhová elérkezett, sohasem késett, nem is sietett, mégis elvégezte azt, amit szeretett volna, mindeközben folyamatos imakapcsolatban volt az Ő Atyjával. Az a három év pedig, amit aktív szolgálattal töltött, elég volt ahhoz, hogy az Istent közel hozza mihozzánk! Legyen időnk életünk Atyjára!

Máté Richárd
beosztott lelkész