Az alulfizetett alkalmazottak részben a gazdálkodásból élnek

Családorvosi rendelő – főállású saját családorvos nélkül

A Salánki Községi Csa­lád­or­vosi Rendelő 2003-ban kapott új otthont a rendszerváltás után megszűnt helybeli göngyöleggyár egyik irodaépületének földszintjén. Bécs város magisztrátusa, az osztrák „Marika-Freunde” Egyesület, valamint a magyarországi, érdi Egymásért Alapítvány támogatásával pedig nagyon szép rendelőintézetet alakítottak ki itt. De mennyire biztosítja ez az intézmény a falu 3210 lakosának az egészségügyi ellátását?

– A korábbi családorvosunk az év elején áthelyeztette magát a Tiszapéterfalvai Családorvosi Rendelőbe, így február óta én vagyok a rendelőnk megbízott vezetője, miközben két szomszédos községből utazik ki hozzánk két, félállásban nálunk dolgozó családorvos: dr. Marina Lipej Puskinóról hétfőn, szerdán és pénteken, dr. Kordobán János pedig Verbőcről kedden, csütörtökön és szombaton – tájékoztat Sipos Sándor salánki felcser.

– Nem okoz gondot a község számára, hogy jelenleg nincs saját főállású családorvosuk?

– Nem. Délelőttönként minden hétköznap van orvos a rendelőben, délután és este pedig – ha hívnak – én szállok ki a betegekhez.

– Hány alkalmazottjuk van, s elegendő-e a számuk?

– A két ingázó családorvoson kívül van saját fogorvosunk és öt középfokú egészségügyi végzettséggel rendelkező dolgozónk: négy nővér, valamint én. A középfokú egészségügyi végzettségű alkalmazottak törvény által meghatározott szükséges létszáma biztosítva van.

– Milyen a műszerparkjuk, mennyire újak vagy régiek a berendezéseik?

– Az átlagos falusi család­or­vo­si rendelőkhöz képest átlagon felüli a berendezésekkel való ellátottságunk. Az érdi Egymásért Alapítványtól kaptunk egy hordozható EKG-készüléket, nevük elhallgatását kérő szponzorainktól egy számítógépet, illetve egy nyomtatót. Tíz évvel ezelőtt az állam fizikoterápiás berendezéseket adott nekünk: egy ultrahangokkal, valamint egy elektromágneses hullámokkal gyógyító gépet, továbbá egy masszázsgépet, melyek, ha már nem is újak, de régieknek sem számítanak. Vércukorszintmérővel is rendelkezünk. A fogorvosi székünk pedig nagyon modern berendezés. Az egyik helyiségünkben, két ágyon, egyidejűleg két betegnek tudunk infúziót adni. Ugyanakkor a nőgyó­gyászati vizsgálószék még a szovjet időkből maradt ránk.

– Van laboratóriumuk, röntgengépük, ultrahangos vizsgáló berendezésük?

– Ez évig rendelkeztünk laboratóriummal, benne egy régi mikroszkóppal meg a szükséges kémcsövekkel. Az állam nem biztosította a vizsgálatok elvégzéséhez szükséges reagenseket, így azokat részben önerőből, részben szponzoraink segítségével vásároltuk meg, de el tudtuk végezni a legszükségesebb vér-, vizelet- és székletvizsgálatokat. Január 1-jén azonban – központi utasításra – be kellett zárnunk a laboratóriumot. Így most a lakosoknak minden laboratóriumi vizsgálat elvégzéséhez be kell utazniuk a Nagyszőlősi Járási Kórházba, ami kétségkívül gondot okoz a számukra. A jelenlegi szabályzat szerint községi családorvosi rendelőknek nem szükséges laboratóriummal, röntgengéppel és ultrahangos vizsgáló berendezéssel rendelkezniük. Pedig lehet, hogy szükségünk lenne egy röntgengépre, és nagyon jó lenne, ha ultrahangos vizsgálatokat is el tudnánk végezni. Magyarországon például nem egy háziorvosi rendelőben találkozhatunk ultrahangos vizsgáló műszerrel… De visszatérve a röntgenhez: korábban évente egyszer kijött hozzánk egy röntgengépes gépkocsi Nagyszőlősről, hogy elvégezhessük a lakosság tüdőszűrését. Ám már két éve nem jön ki a gépkocsi.

– Milyen a gyógyszerellátottságuk?

– Csak minimális mértékben kapjuk meg az államtól a legszükségesebb, elsősegélynyújtáshoz elengedhetetlen orvosságokat. Nem­egy­szer saját zsebből kell gyógyszereket vásárolnunk, és igyekszünk úgy beosztani az orvosságokat, hogy mindig legyen a rendelőben legalább egy doboznyi belőlük.

– Milyen fizetésekkel rendelkeznek a középfokú egészségügyi végzettségű szakemberek, mire elegendő a munkabér, és miként pótolják ki a fizetésüket?

– Egy húszéves munkaviszonnyal rendelkező alkalmazott 1800 hrivnyát keres havonta. Én 16 éve dolgozom, s mivel ideiglenesen én vezetem a rendelőt, a fizetésem mellett pótlékként megkapom a munkabérem mintegy 40 százalékát. Mire elég a fizetésünk? A rezsiköltségek fedezésére. Így ki mivel tudja, azzal pótolja ki a fizetését. Van, aki uborkát vagy szamócát termeszt eladásra, én meg malacokat nevelek és értékesítek…

Ottjártamkor éppen dr. Ma­ri­na Lipej családorvos fogadta a betegeket, s vele is elbeszélgettem a beutazás, a megélhetés és a pluszmunka miatti megerőltetődés kérdéséről.

– Helyi idő szerint reggel héttől délután 13.30-ig fogadom a betegeket. Autóbusszal járok be Puskinóról, ami 6 óra 45 perckor indul. De mire az itteni munkaidőm véget ér, addigra már elmegy a déli busz, így ha a férjemnek lehetősége van rá, a gépkocsinkkal jön értem, ha viszont nincs rá módja, akkor autóstoppal megyek haza, és másodnaponta délután otthon is fogadom a betegeket, ha aznap délelőtt itt dolgozom. Hogy megerőltet-e? Igen. De nehéz vagy nem nehéz, dolgozni kell. A fizetés? 25 éve vagyok orvos, és 2600-2800 hrivnyát tesz ki a munkabérem. A mostani félállás révén pedig pluszban megkapom a fizetésem 50 százalékát. A munkabér így sem tudja fedezni teljesen a szükséges kiadásokat, s még jó, hogy van saját gazdaságunk, ahol saját részre megtermeljük a szükséges élelmiszerek egy részét.

Vagyis a községi rendelőkben sem rózsás a helyzet…

L. M.