Bűnügyi laborokat robbantottak fel Brüsszelben

2016. augusztus 29., 12:12

Az éjszaka folyamán bűnügyi laborokat robbantottak fel Brüsszel külvárosában. A rendőrség nem kezeli terroristatámadásként az incidenst – írja a belga RTL tudósítására hivatkozva BBC News. Más források szerint a robbantást magára vállalta az Iszlám Állam.

Éjszaka fél három után egy gépjármű szakította át a főváros északi részén, a Neder-Over-Heembeekben található Nemzeti Kriminológiai Intézet épületének kerítését, majd felrobbant, súlyos károkat okozva az épületben. A detonációt kiváltó ok eddig ismeretlen, de több belga szemtanú szerint a robbanást bomba okozta. A helyi tűzoltóság szóvivője az üggyel kapcsolatban az Agence France-Presse-nek úgy nyilatkozott, hogy a rendkívül erős detonáció „biztos nem baleset volt”.

Szerencsére az incidensnek nem voltak sem halálos áldozatai, sem sérültjei, az elkövetők sorsa pedig még mindig nem tisztázott.

A helyi hatóságoknak arról sincs információjuk, miért pont ezt az épületet vették célba az elkövetők, mert bár az intézetben végeztek törvényszéki analíziseket, nem ez az egyetlen bűnügyi labortömb, amely a belga rendőrséghez köthető.

Az épület oltásában 30 tűzoltó vett részt.

A márciusban történt 32 emberáldozatot követelő brüsszeli repülőtéren és az egyik metróállomáson elkövetett bombamerénylet óta a belga terrorkészültség továbbra is magas, ami azt jelenti, hogy a terrorelhárítási szervek számítanak további merényletekre.

(BBC News/rsz)