A temetés alatt fosztották ki az ATO-ban elesett katona családjának otthonát

2016. július 25., 12:20 , 811. szám

Lviv megyében a temetés alatt kifosztották Olekszandr Svecnek, a terrorellenes műveletben (ATO) elesett katona családjának házát, az egyik elkövetőt már elfogta a rendőrség – jelentette az UNIAN hírügynökség Oleh Szinyutkának, a Lviv Megyei Állami Adminisztráció vezetőjének Facebook-bejegyzése alapján.

„Nagy a baj, ha meghalnak a katonáink. De vannak dolgok, amelyek túllépik a józan ész, és az emberség határát. Miközben búcsúztunk a hős Olekszandr Svectől, az ATO Zolocsiv városi hősétől, bűnözők kifosztották családja házát. Igazi söpredék – elnézést, de nem nevezhetem őket másként. A rendfenntartók, becsületükre, gyorsan dolgoztak – az egyik bűnözőt már elfogták” – közölte Szinyutka.

Olekszandr Svecet július 22-én búcsúztatták a lvivi helyőrségi Szent Péter és Pál apostolok templomban. Temetésére katonai tiszteletadás mellett került sor a lvivi Licsakivszkei temetőben.

Az UNIAN emlékeztet, hogy az ismert zolocsivi ügyvéd három bajtársával együtt július 18-án esett el az ATO-ban ellenséges tűzben a Donyeck megyei Zajceve és Majorszk között. Az 58 esztendős Svec százados önként jelentkezett a hadseregbe, s az 53. gépesített dandárban teljesített szolgálatot. Halálával három gyermeke maradt árván.

(unian.ua/Kárpátalja)