Porosenko aláírta a bírósági reformot célzó alkotmánymódosítást

2016. június 28., 15:42

Petro Porosenko ukrán elnök aláírta a bíróságok függetlenségét szavatolni hivatott alkotmánymódosítást kedden, azon a napon, amelyen Ukrajna az alaptörvény megszületésének 20. évfordulóját ünnepli.

A parlament által június 2-án elfogadott törvénymódosítás aláírását az államfő a parlament ünnepi ülésén jelentette be. Az ukrán jogrendszer, azon belül a bíróságok reformját a Nemzetközi Valutalap (IMF) szabta hitelfolyósítása egyik fő feltételéül Kijevnek.

Porosenko a törvényhozás ülésén mondott beszédében a jelenlegi államirányítási modell, azaz a parlamenti-elnöki hatalom mellett állt ki. Hangsúlyozta, hogy nincs semmi alapja kétségbe vonni ennek működőképességét.

1996. június 28-án lépett életbe Ukrajna Alkotmánya, öt évvel az ország függetlenné válása után. Az alaptörvényt azóta többször módosították.

2004-ben a „narancsos forradalom” idején a Leonyid Kucsma akkori elnök és Viktor Janukovics államfőjelölt mögött álló politikai erők követelésére a parlament olyan alkotmánymódosítást fogadott el, amely jelentősen csökkentette az elnöki jogköröket a parlament javára, ily módon korlátozva a Janukovicsot végül a választásokon legyőző Viktor Juscsenko elnök hatalmát. 2010-ben viszont – azután, hogy Janukovics megnyerte az elnökválasztást – az alkotmánymódosítást eltörölték, és az államfő visszakapta korábbi erős befolyását.

A 2004-es alkotmányt az európai integrációt és hatalomváltást követelő kijevi Majdan-tüntetések nyomán 2014-ben állították vissza. Ezzel ismét visszatért Ukrajna a parlamenti-elnöki modellhez, amely kevesebb jogkört biztosít az államfőnek, mint az eredeti 1996-os alaptörvény.

(MTI/Kárpátalja)