Tudásuk nemzetünket szolgálja

2016. június 8., 09:45 , 804. szám

A Nagyberegi Református Líceum azon diákjait jutalmazták június 2-án, akik a járási és megyei szintű tantárgyi vetélkedőkön dobogós helyezés(eke)t értek el.

Petruska István, a Beregszászi Állami Közigazgatási Hivatal elnöke az átadón a tanulás és a nyelvtudás fontosságát hangsúlyozta. A Beregszászi Járási Tanács és Magyarország Beregszászi Konzulátusa közreműködésének köszönhetően sikerült megjutalmazni a diákokat az elért eredményekért, melyek az iskola és az egész Beregszászi járás színvonalát is emelik.

Sin József, a KMKSZ BKSZ és a Beregszászi Járási Tanács elnöke a tehetséggondozás fontosságáról szólt, s a tanulásra, a munkára, a tudományokra utalva így fogalmazott: az egyik legsajnálatosabb dolog a világon az, amikor látjuk, hogy valaki többre is vihette volna. Ezen diákoktól remélhetjük, hogy egy szebb, jobb világot építenek, a jutalom pedig remélhetőleg még nagyobb sikerek elérésére ösztönzi őket.

Faragó László beregszászi magyar konzul Széchenyi István szavait idézte: „A nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik.” Mint fogalmazott: a diákok az egyetlen jó utat találták meg a későbbi jóléthez. Két dolog van, amit soha nem lehet elveszíteni: a kemény munka adta önbecsülés és a már megszerzett tudás. A kettő együtt az egyenes gerinccel való újrakezdés lehetősége is. A tudás, amit ezen diákok megszereztek, szolgálni fogja a nemzet és Kárpátalja boldogulását.

Okszana Radik, a Beregszászi Járási Közigazgatási Hivatal Oktatási Osztályának megbízott vezetője közölte: a járás 44 iskolája közül a Nagyberegi Református Líceum diákjai szerezték meg a második legtöbb dobogós helyet a járási, megyei és országos tantárgyi vetélkedőkön.

Az elért eredményekért jutalmat kapott: Varga Patrícia (megyei 1. és országos 2. hely – magyar nyelv és irodalom), Komonyi Arnold (megyei 2. és járási 1. hely – magyar nyelv és irodalom), Erdélyi Viktória (megyei 2. és járási 1. hely – ukrán nyelv és irodalom), Barta Levente András (megyei 3., járási 1. hely – biológia), Héder Ágota (megyei 3. – matematika, járási 1. hely – kémia, fizika és matematika), Kentes Annamária (járási 1. hely – biológia és földrajz), Turányi Richárd (járási 1. hely – angol és fizika), Molnár Máté (járási 1. hely – biológia), Kobál Sándor (járási 1. hely – fizika), Kopor Vivien (járási 1. hely – kémia).

Nem feledkeztek meg az elért eredmények kapcsán a felkészítő tanárokról sem. Kovács András, Gorzov Vira, Lőrincz Izolda és Gajdos Lívia szintén elismerésben részesült. Kovács András, a líceum igazgatója emlékeztetett: diákjaik járási és megyei szinten összesen 49 dobogós helyezést értek el. A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség tantárgyi vetélkedőiről 19, nemzetközi és Kárpát-medencei versenyekről pedig 10 helyezést hoztak el.

Espán Margaréta