Bombariadó a lvivi Bandera-emlékműnél

2016. február 6., 12:52

Február 5-én, pénteken névtelen bejelentés érkezett a Miniszteri Kabinet „forró vonalára”, miszerint bombát helyeztek el Sztepan Bandera lvivi (lembergi) emlékművénél – közölte a Korreszpondent a Zik nyugat-ukrajnai portálra való hivatkozással.

A bombariadóra vonatkozó információt továbbították a bűnüldöző szerveknek. A Zik és a Lviv megyei nemzeti rendőrség szóvivőjének, Szvitlana Dobrovolszkának a beszámolója szerint a helyszínre a késő délutáni órákban kiszálltak a nemzeti rendőrség munkatársai, a tűzszerészek és a többi illetékes szolgálat szakemberei, azonban robbanóanyagot nem találtak.

A Korreszpondent emlékeztet, hogy január elején ismeretlenek szétverték Bandera emléktábláját Rivne központjában.

A Zik megjegyzi, hogy az utóbbi időben elszaporodtak a bombariadók Lvivben. A közelmúltban tíz belvárosi kávézóhoz és étteremhez riasztották a hatóságokat, valamint az egyik üzletlánc 10 bevásárlóközpontjához. Az anonim telefonos és internetes riasztások minden esetben Luhanszk megyéből érkeztek.

(korrespondent.net/zik.ua/Kárpátalja)